Családmodell

Család? Igen! Házasság? Nem feltétlenül.
Döntően a melegek házasságáról szóló, egy jeruzsálemi hegy tetején öcsémmel folytatott, hajnali háromig tartó beszélgetés során ünnepélyesen megprófétáltam neki, hogy a házasság intézménye hamarosan meg fog szűnni. Ezt Zsembery Péter is sejti, akinek itt közlöm az írását.

Mindenki gondolhat amit akar. Nincsen baj azzal, ha valaki statikus „értékek” között érzi biztonságban magát. A személyiségnek lehet szüksége arra, hogy jóra és rosszra ossza a világot, hogy aztán magát a jó oldalra képzelve ugyanazt az elégedettséget érezze, mint amit picikorában a szülei dicsérete adott.

Csak aztán ez a pszichés stratégia sokszor kilép egy-egy ember fejéből, és a saját magát nyugtatgató hangokból nyilatkozatok, törvények, tanítások, iránymutatások lesznek. Elnevezik a fix pontokba kapaszkodást például keresztény értékeknek. Meg hagyománynak. Évezredes hagyománynak.

Arról beszélgettünk valamelyik nap, hogy mi például naponta átéljük, hogy a társadalom alapegysége a család. Az életünk függ a családunktól. Csak az a gond, hogy ezzel mi az ellentétét valljuk a hazánk alaptörvényének, amely szerint: „a családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony”.

A mi családunk úgy néz ki, hogy van az Áron, aki most tizenhárom. Van az anyja, Györgyi, akivel soha nem voltunk házasok, és akivel hét éve nem élek együtt, meg van a Petra, akivel négy éve igen.
Mi négyen vagyunk a szűk család. Tavaly például együtt karácsonyoztunk nálunk. Vacsora közben skype-oltunk a Györgyi csávójával, aki Ithacában él New York államban. Az ő lányával a Sheilával tanult meg az Áron angolul beszélgetni a nyáron.

régi család
régi család

Az anyám minden hétfőn együtt tanul az Áronnal, ez évezredes hagyomány. Az anyámnál is vannak bulik, oda eljönnak az öcsémék, meg mi meg az anyám férjének a gyerekei és a volt felesége, akit anyám úgy emleget, mint a „feleségünk”. A Petra anyja is jár néha nálunk, az öccse és az öccse csaja pedig gyakran.

Most már tulajdonképpen mindenkinek a Györgyi az orvosa. Mindenki hív mindenkit, ha tanács, segítség, támogatás kell. Számíthatunk egymásra.
Nincs köztünk semmilyen hivatalos kapcsolat. Vérségi is minimális. Mégis egymás családja vagyunk. Nem kell hozzá vasárnapi templom, nagypapa, akinek rettegve lessük a szavát akkor is, ha egy faszkalap, szépen felöltöztetett engedelmes gyerekek, ismeretlen unokatesók, titkolt szeretők, hátuk mögött kibeszélt problémás párok, akik őrzik a látszatot, a kapcsolat megmentésére készült harmadik gyerekek. A családhoz nem kellenek értékek meg hagyományok. Nem kell hozzá házasság.

Az van, hogy akik az alkotmányt írták át, állandóan azon aggódnak, hogy kevés gyerek születik. Mostanában például azon gondolkodnak, hogy elveszik a nőktől a jogot az abortuszra. Mintha a két dolog között lenne bármi összefüggés. Vajon jó élete lesz egy gyereknek, akit csak azért nem vetettek el magzatkorában, mert a törvények ezt megakadályozzák?

Ha valakit megkérdezel, hogy akar-e gyereket, akkor azonnal elkezd beszélni a jövőről. A gyerek gondolatával együtt jár a jövőtől való félelem. Az emberek összevetik a jelenlegi helyzetüket, gondolataikat és életüket egy elképzelt jövővel, ahol nekik „családjuk” van és úgy érzik, ez túl nagy feladat. Mert az ő valóságuknak semmi köze nincs ahhoz a családhoz, amiről körülöttük beszélnek. Pedig gyereket nevelni fasza dolog és semmi más nem kell hozzá, mint elfelejteni a mindenféle szerepeket, őszintének lenni, és figyelni arra, ami benned van. Szembenézni mindennel és nem elbújni egymás elől mindeféle elvárások, szerepek, hagyományok meg értékek mögé. Akármit csinálnak a Balog Zoltánék, a jövő családmodellje nem a vasárnap, a bezárt plázák mellett a templom felé sétáló masnis kislányos és csokornyakkendős kisfiús ezeréves hagyományokat tápláló állami támogatott középosztálybeli egység.

Minden vélemény számít!