Gyurma

gyurmaKimegyek a labor melletti előcsarnokba a lépcsőforduló alá, ami az utóbbi napokban a kedvelt helyem. Ha cigiznék, most rágyújtanék, de nem cigizek, meg itt cigizni sem lehet, rágó sincs nálam, ezért előveszek egy meleg kis plasztilint a szívem mellől, picit ráköpök, hogy vizenyősebb legyen és gyúrogatni kezdem. Bele ne ragadjon a körmöm alá, erre gondolok, meg arra, hogy nincs is nagy körmöm, mert tegnap levágtam, mondjuk így is alámehet. Lassan kezd összeállni a plasztilin, jól lehet vele dolgozni. Formázok belőle egy kígyót, aztán brióst, amilyen anyu kontya volt, aztán egy majdnem hibátlan golyót, abból meg egy majdnem hibátlan kockát. Aztán a kockát szétnyomom és nézem, hogy lapítás közben miként repedeznek meg a plasztilin-lepény szélei. Ha eleget gyúrom, fel lehet tapasztani a falra, és ha leszedem, ottmarad az az olajos folt a falon. Örökre. Jó erősen nyomorgatom a gyurmámat, megnézem rajta az ujjaim nyomát, aztán utoljára gombócot gyúrok és visszaillesztem a helyére. Jól melegíti a szivem a sok gyúrástól.

Aztán kinézek az ablakon, ott látom a pálmafákon túl az arab falu pici házait. Vadászgépek húznak el nagy robajjal az égen, aztán kicsit később visszajönnek az ég túloldalán, aztán elhúznak megint. Tökjó lehet pilótázni, a lehető legszabályosabb köröket rajzolni a égboltra, erre gondolok még utoljára, mielőtt visszajövök.

Minden vélemény számít!