Fáziskésés

Emlékszem, mikor még hívő ember voltam. Féltem Istent, engedelmesen hajlongtam előtte, ajkaimon mindig ima repdesett, és folyton a Likudra szavaztam. Nem is volt olyan rég, hogy leegyszerűsített rózsaszínben ragyogott előttem a jelen, és a jövő, az sem billentett ki nyugalmamból, hogy a családból senki sem akart imaházba jönni velem. Egyedül jártam oda, mert szüleim, testvéreim inkább otthon maradtak, aztán mikor befejeződött a zsidó hívők összejövetele, hazamentem, csatlakoztam a közös szombati ebédhez, ahol megkérdezték hogy na, milyen volt az istentisztelet? Elmeséltem nekik, és reméltem, hogy legközelebb ők is társulnak hozzám, de nem tették, sőt azt mondták, hogy képmutató emberek járnak oda, az egész színjáték, semmi sem biblikus, sőt olyasmi is elhangzott, hogy latrok barlangja a gyülekezet, meg hogy a sátán zsinagógája.
Magányosnak, sőt kicsit megalázottnak éreztem magam, de folytattam az odajárást.

Tegnap döbbentem rá, hogy ma is magányos vagyok, csak közben fordult a kocka. A szombatokat rajtam kívül szinte minden testvérem valami vallásos közösségben tölti, és míg ők zsoltárokat énekelnek, én a Haaretz hétvégi mellékleteit, vagy a legújabb irodalmi remekeket bújom, de sokszor csak az üres falat bámulom. A család nagy részének életbevágóan fontos a hagyomány, a hit, az ima, a cionizmus, míg számomra ma mindez fabatkát sem ér.

maganyos frankpeti

Fáziskésés” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Éva, én sokról tudtam, hisz nekem mondták, de nem akarok neveket sorolni…
    Ne érts félre, az írással senkit nem akartam megbántani, senkitől nem akartam semmit számonkérni, csak mint egy érdekes tényt említettem Maginak a minap ezt az időeltolódást, mely eddig nem tudatosult bennem. “Na, ezt a blogban is leírom.” – mondtam neki lelkesen.
    Semmi keserűség, vagy negatív érzés nem volt a megállapításban, csupán ismét tudatosult bennem, hogy mint régen, családon belül ma is viszonylag egyedül vagyok a gondolkodásommal, nézeteimmel, életmódommal, ami így van rendjén, hisz biztos vagyok abban, hogy benned, és másokban sem kisebb a magány, csak ez mindenkinél másban nyilvánul meg, mindenki máshogy éli meg, dolgozza fel.
    Az is biztos, hogy mindenki a legjobb meggyőződése szerint élt és él ma is.
    Nem tudom, hogy észrevetted-e, egyes szám első személyben fogalmaztam érzéseimet, és nem minősítettem a zsoltáréneklést, az irodalmi remekeket, és az üres falat sem, hisz mind ugyanaz, és azt se felejtsük el, hogy végül is porból vétettünk és porrá leszünk mindnyájan.

Minden vélemény számít!