Tébolyda

Marsel Moseri, a fiatal izraeli lány újabb rövid írása

tebolydaEgy városban, egy bolondokházában
fekszik egy lány,
Natalie a neve.
Mikor a többi elmebeteggel visszajön az étkezőből
hirtelen megáll a titkárság előtt, ránéz Edward-ra, az ápolóra, és azt mondja neki:
“Nemsokára jössz hozzám, igaz?”
Edward visszajelez, hogy maradjon csendben, ne beszéljen,
minden alkalommal figyelmezteti, hogy ne adja ki titkukat.
És Natalie minden alkalommal elköveti ugyanazt a hibát.
Mikor megérti, rámosolyog, és azt mondja:
“Igazad van, eltévesztettem, bocsi.”

Egy városban, mikor sötétség telepszik a bolondokházára,
fekszik egy lány,
Natalie a neve.
Mikor az összes többi őrült aludni tér
Natalie éppen felébred.
Amint az árny az ajtajához közeledik,
Natalie azt suttogja magában: “Itt jön, anyám! Jön! Most!
És mikor kinyílik az ajtó, azt mondja Natalie: “Na? Már kész vagy megtekinteni engem?”

Egy városban, egy bolondokházában,
a folyosó első szobája előtt áll egy fehérbe öltözött ápoló,
kinyitja az ajtót és Natalie-hez közeledik.
Mikor odaér hozzá, kinyújtja felé a kezét, hitetlenkedve ránéz és azt suttogja: “Te vagy a legeslegszebb menyasszony!”
Natalie megfogja a kezét, fehér lepedőbe burkolva lejön az ágyról, és elindul az oldalán a sötét szobában.
“Megérkezett a rabbi?” kérdi Edwardtól.
“Igen” feleli.
“És édesanyám? Már a hüpe alatt van?” érdeklődik.
“Igen Natalie, mindenki ránk vár” simogatja a haját.

Egy városban, egy bolondokházában
egy ápoló
és egy bolond lány
éjszakánként megházasodik és reggelenként elválik.
Egy városban, egy bolondokházában
nincsenek védőfalak,
szép éjszakára szóló szép szerelem van
mely reggelre elmúlik, mintha nem lett volna,
ebben rejlik szépsége.

Egy bolondokházában,
valami városban,
van két ember akik nevetnek –
a kinti őrült világon.


fordította: frank péter

Minden vélemény számít!