Háború és hehék

A táncfesztivál első éjszakáján lőni kezdik Karmielt, a bummok alapján nagyon közel csapódnak a rakéták. “És még csak figyelmeztető sziréna sem volt”, méltatlankodom, miközben a legbiztonságosabb helynek vélt lépcsőházhoz csoszogok. “Apa, ez csak tüzijáték”, kiáltanak utánnam a gyerekek. “Melyik?” kérdem. “Nem a Hamaszos, hanem a fesztiválos” felelik. Hehe.

A rossz biztonsági helyzetre való tekintettel, de főként a most megrendezésre kerülő háromnapos táncfesztivál miatt, a rendőrség nagyon megerősíti a városunkba vezető utakon felállított kordonokat. Este, mikor egy ilyenen haladunk át, és a rendőr azzal a kérdéssel dugja be a fejét a kocsiablakon, hogy “Hová mentek?”, nagyfiam azt feleli neki: “Bombát robbantani a tömegben.”
A rendőr a pisztolyához kap, ijedten ránk néz, aztán mikor látja, hogy zsidók vagyunk, megkönnyebbülten felnevet. Hehe.

A környék arabjai lázonganak kicsit. Autóval utazom valahová, útközben haragos arabok dobálnak meg kétoldalról. Nem ismernek, de valamiért nagyon haragszanak rám. Biztos jogosan. Egy csinos féltéglától behorpad a kocsi oldala. A fejem nem. Az mástól horpadt. Hehe.

A ramadán miatt – hajnali négytől este nyolcig – bőjtölő arab sofőr visz minket Eilatra. Hat órás úton víz és kaja nélkül vezetni kész öngyilkosság. De túléljük.
A háromnapos üdülés végén hazafelé megint ő a sofőr. Megint étlen-szomjan. Megint túléljük. Hehe.

izraeli haboru frankpetiItt csend van. Még nem érnek idáig a gázai rakéták. Csak Beer Sheva-i öcsém, Rehovoti öcsém és családja, Jeruzsálemi öcsém és családja, és Tel Aviv-i hugom (ablaka alá esik egy szétlőtt rakétadarab) valamint három ottani öcsém családostul vannak rakétatűz alatt. Összesen 17 családtag. Nem baj, nem érzem magam a közös családi élményből kirekesztve, én már kivettem a részem a buliból mikor nyolc éve a Hezbollah több tucat rakétát lőtt városunkra, és akkor még a Vaskupola rakétaélhárító sem létezett. Amit kilőttek, az becsapódott. Azzal vigasztalom magam, hogy a legközelebbi körben már biztos mi is benne leszünk a Hamasz hatósugarában. Hehe.

A nagy Frank család izraeli tagjai közül rajtam kívül csak legkisebb hugom nincs rakétaveszélyben, ő viszont tartalékos behívót kap a hadseregbe, pedig még egyhónapos kisfiát szoptatja. Azt javasoljuk neki, hogy annyi tejet fejjen le, hogy kitartson az “Erős szikla” nevű hadművelet végéig. Hehe.

Légvédelmi próbát tartunk a munkahelyemen, de nem sikerül, mert már a szirénaszó előtt mindenki az óvóhelyeken van. “Máskor ne közöljétek előre, hogy hány órakor esik a rakéta” – mondom az arab szervezőnek. Hehe.

Mikor legutóbb Észak Izrael volt támadás alatt, Dél Izrael fogadta be az északi családokat, most meg az északiak csalogatják a délieket. A munkahelyemen szervezünk egy segélyakciót, én is szélesre tárom szivemet, és kihúzok egy telefonszámot. Hívásomra a vonal másik végén egy sivatagi beduin család jelentkezik: “Nincs óvóhelyünk, nincsenek légiriadók, és naponta több rakéta robban a környéken. Befogadnátok néhány napra, míg elmúlik ez az őrület?” “Szivesen – felelem -, de a tevét nem tudjuk elszállásolni”. Hehe.

Gyalog megyek haza a munkából. Már szürkül az ég, elhagyottnak tűnő iroda- és gyárépületek között baktatok. Arab fegyveres őrök vigyázzák őket. Egy gyanús kocsi lassít le mellettem, 20-30 méterrel előttem megáll, kiszáll belőle egy sötét alak és vár rám. “Na, ez is emberrablás lesz” gondolom, sebesen nyúlok a telefonomért hogy segítséget hívjak, mikor kiderül, hogy egy arab munkatársam az, aki felajánlja, hogy hazavisz. Hehe.

A fesztivál bejáratánál rak le, innen ő már nem mehet tovább. Arabok motoznak meg, fegyver és bomba nélkül vagyok, bemehetek. Szines körhinták, pattogatott kukorica, zenebona. Veszek egy főtt kukoricát, körbenézek a vidám tömegben, és az öngyilkos merénylőt keresem. Hazaértem. Hehe.

Kora reggel felmászok egy hegytetőre, ahonnan ellátok a tengerig. Megfordulok, és a napfelkeltét nézem. Valahogy nem vagyok vicces kedvemben.
Elvágyom innen.
Nem tudom hová.
Nincs hová.

Háború és hehék” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Teljesen veletlen most en is itt vagyok. Ejjel 3:30-kor eletem elso riadoja. Azt se tudtam mi van elsore, meg mit csinaljak. Oke, Haifa tobb mint egy perc, de megis csaka a legfelso szinten vagyunk. Megnezem a vendeglatom – alszik. Felkeltem, erre kozli, hogy 2006-ban sem ment le a pincebe most se fog. Faj a laba hagyjak beken az arabok. Kerdem mit tegyek? Ha felsz menj a lepcsohazba es ulj le egy parnara, amig volt kutyank mindig odament, es a kutyak okosak. Kiulok az ablakhoz es nezem a kikotot. Aztan vege a riadonak es tovabb alszom. Nem szeretnem megszokni, de egy “elmenynek” “jo” volt…

  2. Kiemeli, hogy az utazasokat, etlen szomjan tuleltek. Nem ertem, miert? Mar nem tudtak beszerezni? Nincs aru a boltokban? Nem hiszem! Vagy talan penzuk nem volt? Legkozelebb, ertesitsen, es kuldok penzt!

  3. Az arab sofor volt etlen szomjan gondolom. Ramadan alatt nem esznek es isznak napkozben.

  4. Peti, mondanám, hogy gyertek haza Magyarországra, de félek, hogy a gyermekeiteknek már ez egy idegen világ.

  5. A blogodat olvasva szereted Izraelt es nem szeretnel mashol elni.Az ‘elvagyom innen’ csak atmeneti erzes.Vege lesz a bombazasnak es ismet vidam szinekkel irsz majd…Kellemes estet neked es a csaladodnak!

Hozzászólás