Hogy vagyok?

Így éreztem akkor…

Megkérdezték a minap, hogy hogy vagyok? Hogy-hogy hogy vagyok? gondoltam magamban. Azóta többször megkérdeztem magamtól, hogy hogy vagyok? Magamtól. Ez nem olyanm mintha kívülállók kérdeznék, kívülről. Teljesen más. Van kérdés, de kérdés formájában nincs.

Tegnap is közeledtem a Békési Autósiskola kapujához, amikor… Amikor. Sütött a nap. A nap nagyon tud sütni. Ilyenkor. Az összes békési napsütés egyszerre sütött. Talán nem is csak a békésiek. Elkezdett sütni (folytatódott valaminek a kezdete).

Nem repestem az örömtől. Tanulni jó, de a tanuláshoz nem kell az összes napsütés, mert melegem lesz. Hagyjam magam békén! Tiltakoztam. Céltudatosan ránéztem egy nagy platánfára. Platánfa volt. Szúrós, kemény tekintettel vizsgáltam a platánfaságát. A kertben rózsák is voltak. Eszembe jutott, hogy pár nappal korábban egy férfi kapálta alattuk a földet. Ettől megkönnyebbültem. Csakhogy újabb száraz rózsalevelek hulltak azóta a földre, és szinte kételkedni kezdtem abban, hogy tényleg pár napja tapasztaltam ezt a kapálást. Éveken át biztos többször kapáltak itt, és én most azt képzeltem, hogy pár napja nem tapasztaltam. Ezt nem akartam. Szerettem volna a kapálásba kapaszkodni.
Tudom, hogy ez túlzás lesz (Figyelem! Ez csak körülírás. Ami történt, megtörtént), de csak úgy vagyok képes körülírni ezt az állapotomat, hogy hullámzott körülöttem minden. Szivesen írnám azt, hogy hullámzani kezdett, de nem kezdett, hanem egyszercsak már a platánfa is, a rózsák is hullámzottak. Hullámzott a napsütés, benne hullámzott a kapálás, mint egy kapálás (Egyet fizet, kettőt kap). Én is benne hullámzottam, csakhogy magamat belülről láttam, vagyis nem láttam. Kinéztem belülről, de az sem biztos, hogy kinéztem. Lestem kifelé, követelőzően, makacsul, és elvártam, hogy mint világban élő lény (külvilágban élő), egy platánfát lássak. Ha nem is mentem fejjel a fának, de ütköztem vele, éreztem a keménységét, azt, hogy van. Most. Utólag kívül látom magamat. Látom, hogy nem látok semmit. Még csak le se lassítok, megyek a kapu felé, ütemesen.

Hát így vagyok!

1995-08-08

Hogy vagyok?” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás