Malacot törni

Tudtommal a magyar közönség nem igazán ismeri Etgar Keret fiatal izraeli novellaírót, ezért lefordítottam egyik röpke írását, amolyan kóstolóképpen

Apa nem egyezett bele, hogy Bart Simpson babát vegyenek nekem. Bár anya szivesen megvette volna, de apa nem hagyta, mondván, hogy már így is túlságosan el vagyok kényeztetve.
– Miért vennénk meg neki? – mondta anyának – Mi szüksége van rá? Te szinte minden szisszenésére azonnal vigyázba vágod magad.
Apa azt mondta, hogy nem becsülöm eléggé a pénzt, és ha nem sajátítom ezt időben el, míg kicsi vagyok, akkor vajon mikor tanulom meg? Azok a gyerekek, akiknek csak úgy egykönnyen Bart Simpson babákat vesznek, később olyan huligánokká válnak, akik boltokból lopkodnak majd, mert hát megszokták már, hogy bármit is kívánnak, azt könnyedén megkaphatják.
Ezért apa Bart baba helyett egy ronda porcelánmalacot vett nekem lapos lyukkal a hátán, így most már biztos jó ember lesz belőlem, és nem válok huligánná.

Minden reggel egy pohár kakaót kell meginnom – annak ellenére, hogy utálom. Ha a kakaót a fölével iszom meg azért egy sekelt kapok, ha nincs föle, azért fél sekel jár, de ha rögtön utána kihányom, azért nem fizetnek semmit.

A pénzérméket a malacka hátába csúsztatom, és ilyenkor ha megrázzuk, csörög. Mikor már olyan rengeteg pénz lesz benne, hogy rázáskor sem fog csörögni, na majd akkor kapok gördeszkás Bart babát. Ezt mondta apa, ez így lesz a nevelésem szempontjából hatékony.

A malacka egyébként aranyos, hideg az orra, mikor hozzáérünk, és mindig mosolyog, ha egy sekelt nyomunk a hátába, akkor is, ha csak fél sekelt, de ami a legszebb, hogy akkor is mosolyog, ha nem teszünk bele semmit. Egy nevet is kitaláltam neki, Paszhazonnak hívom, arról az emberről, aki régen a postafiókunkban lakott, és apa nem tudta levakarni róla a matricát. Paszhazon nem olyan, mint a többi játékom, ő sokkal nyugodtabb tőlük, fények, rugók és a játék belsejében kifolyó elemek nélkül. Csak vigyázni kell rá, hogy nehogy leugorjon az asztalról.
– Paszhazon, vigyázz! Ne feledd, hogy porcelánból vagy! – mondom neki mikor észreveszem, hogy kicsit lehajol és a padlót vizsgálja; ilyenkor ő rámmosolyog és türelmesen megvárja, míg én teszem le a földre.

fotó: googleNagyon szeretem mikor mosolyog, csakis miatta iszom meg reggelenként a fölös kakaót, hogy aztán a hátába dughassam a sekelt, és láthassam, hogy a mosolya egy csöppet sem változik.
– Szeretlek Paszhazon – mondom neki ez után –, sőt, igazából még apánál és anyánál is jobban szeretlek. Mindig szeretni foglak, bármi történjék is, még akkor is, ha boltokba fogsz betörni. De légy óvatos, nehogy leugorj az asztalról!

Tegnap odajött apa, felemelte Paszhazont az asztalról és hátára fordítva durván rázni kezdte.
– Apa, óvatosan! – kérleltem – hasfájást okozol Paszhazonnak.
De ő csak folytatta.
– Nem csörög – mondta -, tudod mit jelent ez Yoávocskám? Hogy holnap megkapod a gördeszkás Bart Simpsont.
– Nagyszerű, apa – feleltem. – Gördeszkás Bart Simpson, nagyszerű. Csak ne rázd tovább Paszhazont, rosszul érzi magát tőle.
Apa visszatette Paszhazont a helyére, és kiment, hogy behívja anyát. Egy perc múlva visszajött, egyik kezével anyát húzta, a másikban meg egy kalapácsot tartott.
– Látod, hogy igazam volt – mondta anyának –, így tudja majd értékelni a dolgokat, igaz Yoávocskám?
– Hogyne tudnám – mondtam –, hogyne, de minek az a kalapács?
– Neked hoztam – felelte apa, és kezembe nyomta a kalapácsot. – Csak óvatosan.
– Persze, hogy óvatos leszek – mondtam, és valóban óvatos voltam, de néhány perc múlva apa elvesztette a türelmét, és azt mondta:
– Na gyerünk, törd már el azt a malacot!
– Micsoda? – kérdeztem –Paszhazont?
– Igen, igen Paszhazont – felelte apa – Na mi lesz, törd már végre össze. Igazán megérdemled a Bart Simpsont, keményen megdolgoztál érte.

Paszhazon azzal a tipikus porcelánmalac mosollyal mosolygott rám, melyből látszott, hogy tudja, hogy itt a vég. Dögöljön meg az a Bart Simpson. Hogy verném érte kalapáccsal fejbe a barátomat?!
– Nem kérem azt a Simpsont – adtam vissza apának a kalapácsot. – Elég nekem Paszhazon.
– Látom, nem érted – mondta apa. – Ez tényleg rendjén van nevelés szempontjából, gyere, majd én összetöröm neked.
Apa már felemelte a kalapácsot, és én anya megtört tekintetére, majd Paszhazon fáradt mosolyára néztem, és tudtam, hogy itt most minden rajtam múlik, ha nem csinálok valamit, Paszhazon meghal.
– Apa! – mondtam, és belekapaszkodtam a lábába.
– Tessék Yoavocskám – szólt apa, miközben kalapácsos keze még mindig a levegőben volt.
– Kérnék szépen még egy sekelt – könyörögtem. – Adjál még egy sekelt, hogy holnap, a kakaó után beledughassam a hátába. És majd akkor törjük össze, holnap, megigérem.
– Még egy sekelt? – mosolygott apa, és a kalapácsot az asztalra helyezte. – Látod – mondta anyának -, tudatosságot fejlesztettem a gyereknél.
– Igen, tudatosság – feleltem. – Holnap. – És már könnyek szorongatták a torkomat.

Miután kimentek a szobából, jó erősen megöleltem Paszhazont, és hagytam hogy szabadon ömöljenek a könnyeim. Paszhazon nem szólt, csak csendben remegett a kezeimben.
– Ne aggódj – suttogtam a fülébe -, én majd megmentelek.
Éjszaka megvártam, hogy a szalonban apa befejezze a tévézést és végre aludni menjen. Aztán Paszhazonnal nagy csendben az erkélyen át kilopakodtam a házból. Nagyon sokáig mentünk együtt a sötétben, míg valami tövises mezőre nem értünk.
– A malacok a mezőkön halnak meg – mondtam Paszhazonnak, miközben letettem őt a földre. – Kükönösen tövises mezőkön. Jó lesz neked itt.
Vártam a válaszára, de Paszahzon semmit nem felelt, és mikor búcsúzásképpen megérintettem az orrát, csak szomorúan nézett rám. Tudta, hogy soha többé nem látjuk egymást.

a novellát írta: Etgar Keret
héberről fordította: Frank Péter

Ez is érdekelhet

Malacot törni” bejegyzéshez egy hozzászólás

Minden vélemény számít!