Latrun

Nosztalgia. Tíz éve írtam:

Olajfák között sétálnak gondolataim, a madarak együtt imádkoznak velem

Három napig mintha kolostorba vonultam volna, ki a világból, bele a magányba. Jeruzsálemtől nem messze van a hely, trappista szerzetesek élnek itt némán, ha azt mondod nekik halkan „Shalom”, felszisszennek és csendre intenek.

A lakóhelyem a kolostor felett, önkéntes német keresztények által kiásott és rendbehozott középkori keresztes erődítmény falában van.

Ott ülsz egy régi boltív alatt a magányban, megragadsz néhány tovaröppenő gondolatot, furcsa hangulatok barangolnak benned. Megszólal egy harang, nem tudod, mire hív, csak úgy kong bele a csendbe. Először hallom a szentföldön ezt a gyerekkori emlékeket felidéző muzsikát.
Úgy érzem, itt sikerül nyakon ragadnom a történelmet.

Olajfák között sétálnak gondolataim, a madarak együtt imádkoznak velem. Mi ez a három nap? Még egy csepp életem tengerében, kaland. Szeretem, ha történik valami, ha része vagyok a történetnek, ha pap horkol mellettem, ha a csend és a nyugalom belémszívódik, belészívódom a csendbe.

A betlehemi arab kertész rám mosolyog, lassan tolja a talicskát, virágot ültet, kávét készít és tálcán kínálja:

– Shukran! -mondom neki

– Sachten! -mondja, és megint mosolyog.

Itt mindenki mosolyog, lógjak ki a sorból? Visszamosolygok, meg lehet szokni, kis gyakorlás után máris könnyebben megy.

Azt álmodom, hogy ittragadok, és szentté avatnak.

Ittartózkodásunk ideje alatt sokan megfordultak Latrunban. Volt itt egy arab pap, akit fenéken harapott a kolostort őrző kutya, mert nem halgatott a zsidó karbantartó-munkás figyelmeztetésére, és csakazértis elment a láncraverve őrjöngő jószág mellett.
Volt itt egy német nő, aki 30 éve angolt tanít a palesztinoknak Ramallah-ban. Odajött asztalunkhoz, nagy lelkesedéssel köszöntötte a velünk ebédelő arab messiáshívőt, míg rólunk, zsidókról tudomást sem vett. Volt ideje e kedves keresztény hölgynek megtanulni a palesztin mentalitást. A nő neve az, hogy él, egyébként halott.

Aztán néha jönnek ide szemtelen hátizsákos turisták. Hiába mutatja nekik a gondnok a kapun függő táblát, hogy magánterület, belépni tilos, ők azt gondolják, hogy mivel a kolostor a Shvil Israel (Izraelt átszelő túraösvény) mentén fekszik, akkor ez a betolakodás a kirándulás szerves részét képezi.

– Jó, jó, nem megyünk be,- mondják mentegetőzve- csak beugrunk megnézni, hogy mi van bent- és máris nyomulnak befelé.

– Na rendben,- mondja erre mérgesen a gondnok- akkor tudjátok meg, hogy Jézus a Messiás, és a ti bűneitekért halt meg a keresztfán.

Általában ez bevált módszer az elkergetésükhöz, bár néhányan hitre jutottak.

2004/11/11

Latrun” bejegyzéshez 2ozzászólás

  1. Nagyon jó ez az írás!
    Latrun mellett van egy arab-zsidó település, ami a fentiek szellemében működik. Itt egy részlet a honlapjukról:
    „(ne-vé shal-om / waah-at i-sal-aam: héberül, mint arabul annyit jelent: A Béke Oázisa) Egy falu, melyet Izrael állampolgárai, zsidók és palesztin arabok közös erővel alapítottak, elkötelezve és oktatási munkálataikon keresztül szolgálva a békét, egyenlőséget és megértést a két nép között.”
    A honlap címe:
    http://nswas.org/spip.php?rubrique230

  2. E hitközi és nemzetközi projekt hátteréhez hadd tegyek hozzá egy adatot.

    A Béke Oázisát Huszár Brunó alapította… Ki nem magyar e kerek Földön?

    A néhai Huszár tisztelendő úr katolikus pap volt, emellett egyiptomi születésű és zsidó származású.

    Egyértelmű, nem?

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.