Ma este munkából hazajövet…

Ma este munkából hazajövet majdnem ráléptem egy fekete (nem sárga!) skorpióra, mezitláb voltam, szandálban. Délcegen ment a járdán, magasraemelt potrohhal. Egy hölgy jött arra, és megnézte hogy mit vizsgálgatok ott a homályos sötétben, nagyot sikított és ijedtében hátraugrott, egyenesen a forgalmas út közepére, de én az utolsó pillanatban (khm…) megragadtam a kezénél fogva, és visszarántottam a majdnem biztos halálból (khm…). Ekkor támadt a skorpió. Látszott, hogy ideges és kapkodó. Mégegyet rántottam a nőcikén (kicsi és karcsú volt, nem esett nehezemre rángatni) és együtt tántorodtunk oldalra. Egy férdi rámszólt, hogy mit molesztálom. Ő hisztérikusan nevetett, és könyörgött, hogy tüstént csapjam agyon egy kővel. Hát azt nem, kedves hölgyem, feleltem, egyrészt sehol sincs kő, másrészt meg mit vétett nekünk, különben is ki mondta hogy mi többet érünk nála. Aztán továbbmentünk, és kitárgyaltuk a veszélyekkel teli életet, meg hogy sosem lehet tudni, bár mindig késznek kell lennünk, meg ilyesmi. Mikor elváltunk, rám mosolygott, mindent hálásan köszönt, és ahogy távolodott, ismét végigmértem, és észrevettem, hogy vállán nagy skorpiótetoválás díszeleg. Hazafelé minden járdarepedést mérges kígyónak véltem, a kutyakakik pedig skorpiók voltak.

Ma este munkából hazajövet…” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Én ölöm őket. Így is sziszifuszi, de az én gyerekem (meg a szomszédé se, aki a múltkor pedig centik híján majdnem) ne lépjen rá arra, amelyiknek 10 perce megkegyelmeztem.

  2. ahány ház, annyi szokás…
    én azt a sárga skorpiót sem öltem volna meg, amelyik a mezítlábamhoz közeledett, mikor egy erdőben ültünk a tűz körül a földön. szörnyülködve néztem, amint testvérem minden habozás nélkül átszúrta egy bottal, és a tűzre dobta. brrr… micsoda kegyetlenség, mondtam, és még csak meg sem köszöntem neki, hogy megmentette az életemet…

Minden vélemény számít!