Rémes vacsora

Na, akkor hol együnk a yom kippuri böjt előtt? – kérdezte Magi éhesen, mert egész nap csak lófráltunk, meg sörözgettünk, nem ettünk semmi komolyat. – Jó lenne valami olcsó kifőzdében megtelepedni, és mondjuk egy ízes magyar gulyással tökre megelégednék.

Betértünk az első útba eső pince-étterembe. Az ajtóban barátságos fiatalember fogadott. Kicsit mókás volt, hogy egyik szeméből mindig ki kellett simítania a haját, hogy láthasson minket, folyton tologatta, de visszacsúszott, végül határozottan megragadta, halántékához nyomta a hajcsomót, és kedvesen csillogó tekintettel alaposan végigmért. Miután rendeltünk valami menüt, mindegy mit, csak kiadós legyen, kapkodva helyünkre tessékelt. Egyedüli vendégek voltunk. Ekkor vettük észre a felettünk lógó halálfejet.

Egyébként kellemes volt a hely, lágy színek, és drapériák uralták a teret, kettévágott női próbababa állt az ablakban, körülötte tükördarabok tördelték részekké testét. Magi szólt, hogy ez felettébb érdekes. Vajon ki lehetett a belsőépítész? A tulaj saját munkái ezek?

Felálltunk, és alaposabban megszemléltük a falakon függő képeket.

halalfej

Eredetileg úgy terveztük, hogy én gyorsan bekapom a vacsorát, aztán elsietek a környéken lakó bátyámnál lévő bőröndjeinkhez, és hosszú ruhát veszek fel, ezalatt feleségem megvár az étteremben, de a látottak hatására nyomatékosan közölte, hogy fél, nem hajlandó egyedül itt maradni.

Megfogta a kezemet, és fülembe súgta, hogy a krétával írt menü-táblán valahogy mindig a sörök alatti “Démon” szó ugrik elé, és a sarokból állandóan minket leső fekete pólós pincér hátán lévő “Bél…” felirat különösen aggasztja.

– És mi van, ha a Facebookon gyakran közzétett eltűnt emberek hátterében ez az első pillanatra gyanútlanul kedves kis étterem áll? – kérdezte – Látta valaki, hogy bejöttünk ide?! Senki! Hát nem veszed észre, hogy a kaja furcsa és nyugtalanító? Szörnyű ez a rizottó!

Itt megtörtem, és elmeséltem neki a rég látott horrorfilmet, ahol a gyanakvó vendégeket mintegy megnyugtatandó, felkísérték őket a padláson lévő konyhába, de többet nem jöttek onnan le, mert legközelebb ők voltak a következő fogás. Aki nem gyanakodott, az életben maradt.
– Pont így nézett ki az a hely – jegyeztem meg. – Lehet hogy itt forgatták a filmet.

Megbeszéltük, hogy nem hagyom magára, majd útközben, a Dohány utcai zsinagógában tartandó Yom Kippuri ceremóniára menet, veszek magamnak hosszú ujjú ruhát.

– Jó kis post lesz ebből – röhögtem markomba.
– Lassan a testtel – mondta Magi -, előbb épségben jussunk ki innen! Vigyázz mit mondasz, lehet hogy az asztaloknál titkos mikrofonok vannak elhelyezve, és minden szavunkat lehallgatják. Ki tudja, talán mi leszünk a következő áldozat?

– Ízlett? – kérdezte a pincér a vacsora végén. Lassan félrehúzta szeme elől a haját, miközben szúrósan Magira nézett. Ő nem vallotta be az igazságot, hogy borzalmas volt, különösen a desszertként felszolgált lötyögős túrós massza sikerült hátborzongatóra, ehelyett remegő udvariassággal csivitelte:
– Jaj, hogyne, nagyon finom volt. És ízletes. A leves receptje kimondottan érdekel, én is elkészíteném… ööö, vagy nem is. Igazán köszönjük. Hála, hála! – majd a biztonság kedvéért vaskos borravalót hagytunk ott, és sietve távoztunk.

Éjszaka, mikor a Kol Nidré után villamossal elsuhantunk a gyengén kivilágított kannibál étterem előtt, az ablakban láttuk, amint egy gyanútlan kövér házaspár ül az asztalnál, és fintorogva tömik magukba a korábban reklamálókat.

– Halleluja – sóhajtottunk megkönnyebbülten, és hálásak voltunk, hogy az életre lettünk beírva.

RelatedPost

Rémes vacsora” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Ezek szerint most vagytok Budapesten! Különös hely lehetett az biztos, de várom a további élménybeszámolóidat az “óhazáról”.

Hozzászólás a(z) Erényi Katalin bejegyzéshez Kilépés a válaszból