Szabad szolga

Szinte lakatlan környék ez. Mondjuk pislákol benne az élet. Leginkább olyan az egész mint egy kidőlt, korhadt fa a kertben, a háttérben szépen lepusztult vidék, kimerült hangyalábak alatt dalol a jólét, dobol az életigenlés furcsa himnusza. Halott dolgok halmaza az alapja mindannak ami élet itt.

Régről kitaposott ösvényen magabiztosan vonulnak a hangyák, hátukon terhekkel roskadoznak fegyelmezetten. Agyuk hajlott valósága számukra az egyetlen létező igazság a világ összes igazsága közül.

Terveznek bár, de soha nem maradandót, mert itt minden múlandó, és nem ők tehetnek róla, hogy ez az ideiglenesség valójában egy teljes létre szól, vagy több nemzedéket átfogó.

Az utódokba nevelik az ideiglenességet , az igazság megértésének haszontalanságát.

Egyetlen igazság van, az, hogy nincs egyetlen igazság, és ezt egy hangya-ész fel nem foghatja.

Hétfőre itt mindig kedd jön, mi más jöhetne, a rendbontás kívül esik a lehetségesen. Ilyen a megrögzött agyak szótlan csendje, ideje van itt mindennek, de legfőképp a bomlásnak.

Szabad döntésből választják a szolgaságot, kapós dolog ez erre, olyan mint a vattacukor.

Néha arról álmodok, hogy mindez valami laborfélében történik, furcsa nagyító alatt, valami lángész kutatásának tárgyát képezi, hatalmas tudósbácsi mélabús játéka ez, megmagyarázhatatlan kísérlet csupán.

És ha majd eljő az idő, és a kutató rájön amire rá kell hogy jöjjön, akkor megint mehet minden tovább a normális kerékvágásban.

Makacsul hinném, hogy ez csak egy kurta kis kitérő, hogy az ideiglenes nem válik állandóvá, hogy EZ még nem AZ, csak az azzal járó óhatatlan rossz. De képtelen vagyok igazán hinni.

Minden vélemény számít!