Szemfényvesztés

Első szerelmem Landenberger Lenke. Barna sovány kislány, 6 évesek vagyunk. Rettentő köpköd mikor beszél, lehetetlen nem a hatása alá kerülni.
Van egy nővére, az Erzsi, az ő fejformája nagyon hasonlít a Hakapeszi Makiéra, ezért vele is szimpatizálok.
De a Lenkébe igaziból szerelmes vagyok. Direkt előjövök ha a bújócskában ő a hunyó.

A Landenbergerék lakásában landenbergerszag van, leginkább a hordóskáposztáéhoz hasonlít, nem kellemes belépni, de pár perc múlva meg lehet szokni, meg aztán a szerelem eleve megvakítja az ember érzékelőit, ha nagyon muszáj az orrát is.
Az asztaluk felett van egy faliszőnyeg, egy nagy agancsú szarvas áll egy domb tetején nyitott szájjal, nagyon élethű a kép, a szarvas orrlyuka is látszik. A háttérben fülüket hegyező őzikék állnak háttal és néznek visszafelé, fenekükön fehér pöttyökkel. Sokáig azt hiszem hogy a szarvas az a fiú, az őzek meg a lányok, de ezt a tévhitemet később a 4.sz ált. isk. durván lerombolja.

Lenkének egy csomó olyan játéka van ami nekem nincs.
A kedvencem egy kockajáték, bár ilyen nekünk is van otthon, talán több is. Fakockákra meseképek részletei vannak felragasztva, Hófehérke és a hét törpe sétál az erdőben, Jancsi kemencébe lapátolja a boszit, Csipkerózsika ébred mély álmából, meg ilyenek. Egy idő után rájövök, hogy ha egész oszlopokat vagy sorokat bizonyos szögben elforgatok, akkor a másik oldal gondolkodás nélkül megint egy másik egész képpé áll össze. És azt játszuk, hogy Landenberger Lenkének egy kicsit el kellett fordulnia és mire visszafordul, addigra hipp-hopp már ott is van a másik jelenet. Erre azt mondja, hogy én varázsló vagyok, és én tényleg annyira szerelmes vagyok belé, hogy elhiszem neki. Ezt nagyon szeretem játszani.

Aztán egy elég valószerűtlen koranyári délelőtt platós IFA teherautó áll meg a házunk előtt és apuék telerakják bútorokkal a kocsit. Anyu azt mondja, hogy most elköltözünk, Szentpétersajóra, vagy Sajószentpéterre, nem tudom megjegyezni, mert hosszú (bár a Kazincbarcika sem rövidebb, de azt már megszoktam), csak a szentpéterben vagyok biztos. Én meg úgy vagyok vele, hogy ha elmegyünk, majd úgyis visszajövünk, hisz nem csinál olyat normális ember, hogy oda költözik ahol nem lakik.

De soha nem mentünk vissza. Úgy hiszem, hogy mikor elköltöztünk, Landenberger Lenke titokban visszavette a varázserőmet, beletekerte az őzikés faliszőnyegbe és a padláson egy rozoga szekrény mögé dugta. Mert én, mióta első szerelmem eltűnt a szemem elől a kanyarban, az égegyadta világon senkinek nem tudtam varázsolni. Azóta mindenki előtt nyilvánvaló, hogy összes varázslásom csak szemfényvesztés. Ezt még azok is tudják, akiknek eszem ágában sem volt varázsolni. Mióta meg rájöttem, hogy nem tudok sikeres lenni, azóta már nem is akarok az lenni. Fel vagyok nőve, de kár.

Minden vélemény számít!