Nem szülőgép

Három gyerek – és nem több!

Mindenki tisztában van a sokgyermekes család nehézségeivel, de mégis sokan úgy döntenek, hogy rendjén van, ha nem lehet mindenkire odafigyelni, és hogy a nagyobb gyerekek gondozzák a kissebbeket. Talán vannak kivételek, de a módszer kudarc, és nyilván nem való mindenkinek.

Vannak, akiknek sikerül ezt jól csinálni. Vannak akik tényles teljes lényükkel gyereknevelésre rendeltettek, és tudnak sokgyerekes családot igazgatni – néha kétszámjegyű gyerekmennyiséggel -, de ez pici kissebbség, nem mérvadó. A legtöbb sokgyerekes családnál, akikkel eddig találkoztam, ez nem így van. És én egy Ciszjordániai településen élek, úgyhogy sok ilyennel találkoztam. Tényleg nagyon sokkal.

Húsz évesen mentem férjhez. Őszintén hittem, és tényleg szerettem volna legalább 10 gyerekes családot, de első fiam szülése után tudtam, hogy ez nem olyan egyszerű, mint ahogy az le lett előttem írva. Talán ez volt életem eddigi legnagyobb zsonglőr mutatványa: egyensúlyozni a baba, a háztartás és a tanulmányok között, és mindezt úgy, hogy a baba megkapja a lehető legtöbbet. A lehető legtöbb figyelmet, szeretetet, megértést, és természetesen minden szükségletének a kielégítését. Szerintem sikeres voltam mindebben, de robottá váltam – hűvös, működő, a baba és a férj szükségleteit kielégítő, a társadalmi elvárásoknak megfelelő.

Az elsőszülött egy éves, második terhesség.

Nem, nem volt mit beszélni a születésszabályozásról, mert még nem teljesítettem a “szaporodjatok és sokasodjatok” parancsát. Nem, a tanulmányok sem lehetett kifogás. Nyilván nem volt kifogás a már meglévő gyerekbe való több energia fektetése sem. Mindenre emlékszem, a legkissebb részletekig. Megkérdeztük a rabbit. A férjemmel együtt mentünk el hozzá.

Néhány pillanatra elhittem, hogy minden amit mondott, igaz volt, hogy ez tényleg segíteni fog felülkerekedni a félelmeken. De a második szülés előtt – stressz, aggódás. Nem tudtam hogy fogok helytállni a családban, épp hogy fellélegzek az első szülés után, és máris két gyerekkel találom magam. Szó se lehetett megerősödésről, erőgyűjtésről. Sor a nőgyógyászhoz – fogamzásgátló tablettához recept. A rabbitól engedélyt kaptam, amíg szoptatok, várhat a harmadik terhesség.

Eltelt egy év, abbahagytam a szoptatást. Különböző fajta fogamzásgátlót cserélgetek, titokban szedtem őket. Már nem volt “engedélyem” és nem volt kivel beszélni erről – két gyerek ez még nem “szaporodjatok és sokasodjatok”.

Nem értettek meg. “Nyafogós vagy, kényes vagy, magaddal vagy elfoglalva, önző vagy. Olyan hibrid faj, a kerítésen ül, se kint, se bent, ‘helyes’ fontossági sorrend nélkül. Erősödj meg a hitben, tartsd meg a parancsolatokat. Ne gondolj arra hogy nehéz, és mindjárt könnyebb lesz. Gondolj a helyes dologra, és minden jóra fordul.”

Nem volt betervezve, harmadik terhesség.

Első ultrasaund – Geula, ez lány. Lesz “szaporodjatok és sokasodjatok”. Visszatért a nyugalom a lelkembe, amit már elfelejtettem, hogy milyen érzés. Milyen érzés a zavaró nyomás nélkül a mellkasomban. A lelkem már elfelejtette milyen az mikor az imára válasz érkezik, milyen az, mikor a valóság rugalmassá válik. Elfelejtette, hogy öröm is van, hogy van helye a törekvésnek, és lehet pihenni, szórakozni.

A test már elfelejtette, hogy ő nem csak szükséget elégít ki. A harmadik szülést máshogy éltem át, stressz nélkül, feszültség, szorongás nélkül. Csak felszabadulás, csak öröm, csak vágy. Annyira furcsa ma, hogy úgy viszonyulok az egy éves és nyolc hónapos kislányomhoz, mint csodálatos kisgyermekhez. Ezt a nagyszerű szakaszt mindig elszalasztottam, mert már a következő előrehaladó terhességben voltam. Mert a fejem már teljesen máshol járt.

A harmadik gyerekem után megállt az isteni szülés áradata. Most azzal akarok foglalkozni, hogy a gyerekeim minőségi otthoni ételeket egyenek, hogy megtisztítsam a fejüket a tetvektől, ha vannak, és nívós orvosi kezelésre vigyem őket. Többé nem egy gyerekmasszaként kezelem őket, hanem külön világként mindegyiket, mert a korábbi szaporodós módszerrel én végleg szakítottam.

Látom körülöttük a gyerekeim barátait, mindenki nálunk akar játszani, mert melegséget éreznek a házunkban, ami hiányzik náluk, mert nehéz melegséget adni, és hat hét zsúfolt gyereknek kielégíteni a szükségleteit, akik között egy év és néhány hónap korkülönbség van. Nehéz így meglátni a gyerek egyéni szükségét.

Mindenki tisztában van a folyamatos, odefigyelős nevelés kivitelezhetetlenségével, hát akkor kitalálnak mindenféle módszereket. Eldöntik, hogy teljesen rendben van, sőt még egészséges is a fejlődés szempontjából, ha a tízéves kislány felelős állandóan a kisöccsei oviból való hazahozataláért. Mert nem kell annyi gyermekkor, mert nem kell olyan sokat játszani, mert nem kell egyedül felnőni. Mindent fel lehet gyorsítani, hisz úgyis mindannyian csak eszközök vagyunk a születés istenének a kezében.

Így a sokgyermekes anyuka az ovodai szülőértekezleten minden szégyen nélkül kivédheti a gyerekei fejében talált tetvekkel kapcsolatos ovónői megjegyzést: “Azt gondolod, hogy van időm minden nap hét fejet átvizsgálni?” És tényleg nincs idő, de világrahoztunk hét gyereket, megmentettük az izraeli demográfiát, az arab-zsidó viszonyon javítottunk, és példaadóan betartottuk a “szaporodjatok és sokasodjatok” parancsát.

De emögött egy gyerek van, akinek esetleg tele van a feje tetűvel, aki nem kapja meg a lehető  legjobb orvosi kezelést, akit szükség esetén senki nem visz logopédushoz, vagy foglalkozási terápiára, mert nincs idő, vagy pénz. Emögött egy gyerek van, akit a testvérei nevelnek, mert anyának újabb kisbabái vannak, akiket gondoznia kell. Egy gyerek, aki nem találja helyét a világban, mert mindenütt zsúfolt, mert mindig a következő gyereket várják.

A demográfián túl van egy gyerek, akinek egy felnőtt sem igazán örül, mert nincs rá idő. A testvérei figyelmével kell beérnie, ha egyáltalán erre érdemesnek tartják. E mögött elég kicsi gyerekek vannak elég nagy felelősséggel. Emögött őrült paradoksz alakul ki, miszerint minél több gyerek van, annál több szülői jelenlét szükséges, de muszály mégtöbb munkaórát is lehúzni, hogy több pénz jöjjön be a megélhetéshez. Emögött egy 22 éves nő van, aki első szülése előtt áll, és tudja, hogy az anyja nem lesz ott vele, mert az anyja egy hónappal előtte van kiírva.

Ha idáig olvastátok és még nem dühödtetek fel, igen, vannak kivételek. De a kivétel erősíti a szabályt. A sokgyerekes család, mint módszer – teljes kudarc. Csak egyes különlegeseknek való.

A gyereknek szüksége van megértésre, figyelemre, biztatásra. Ki tud egyszerre nyolc emberre igazán odafigyelni? Ki tudja egész lényét odaadni naponta nyolc, vagy tíz embernek, miközben dolgozni is kell, főzni, mosni, és rengeteg egyebet. Nem mindenkinek való sok gyerek.

A félreértés elkerülése végett, egyik gyermekem születését sem sajnálom. Csak némelyikét a környéken.

(egy izraeli háromgyerekes vallásos zsidó anyuka véleménye)

Ez is érdekelhet

Nem szülőgép” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Már 7 milliárd ember él a földön
    2011-10-31 08:54:19
    Genf ‒ Hétmilliárdan vagyunk! Hétfőn reggel született meg a hétmilliárdodik ember a bolygón, ám hogy pontosan hol, azt nem lehet megállapítani. Egy nemzetközi segélyszervezet szerint egy indiai kislány, az ENSZ szerint viszont egy hétfőn, éjfél után két perccel született és Pjotr névre keresztelt orosz kisfiú a Föld 7 milliárdodik polgára.
    Félelmetes mértékű szaporodásunk egyes tudósok szerint katasztrófába sodorja fajunkat. Alig tizenöt év múlva már csak a földön élő emberek felének jut ivóvíz, és harminc éven belül a bolygó kőolajkészleteit is kimerítjük, ha nem változtatunk életvitelünkön.
    Krisztus egyéves korában, tehát időszámításunk szerint 1-ben még csak alig 200 millióan bóklásztunk a földön, s csaknem 1500 év kellett, hogy ez a szám megduplázódjon. A huszadik század első évére már 1,6 milliárd volt az emberiség létszáma, ami száz év alatt 6,1 milliárdra nőtt. Hihetetlen ütemű szaporodásunk hátterében a rohamos fejlődés áll: drámaian csökkent a csecsemőhalandóság, kitolódott az átlagéletkor, az orvostudomány legyőzte a legtöbb halálos járványt. Ha minden így megy tovább, 2100-ra már tízmilliárdan leszünk.
    De vajon képes-e bolygónk eltartani ennyi embert? A föld édesvízkészlete véges. Nagy részét a sarki jégsapkák tárolják mélyhűtve, ám a globális felmelegedéssel hasznos készleteink egyre nagy része olvad bele a sós tengerekbe, s válik hasznavehetetlenné. Az előrejelzések szerint 2025-re az emberiség 40 százalékának nem jut majd ivóvíz, s az aszályos területeken az élelmiszert sem tudják megtermelni.

    Az éhínség miatt meginduló tömeges népvándorlások felboríthatják a már ma is kényes politikai egyensúlyt, a menekültek miatt lázadások, háborúk törhetnek ki, s a bolygó szénhidrogénkészlete is fogyóban van. Ha sürgősen nem állunk át szél- vagy napenergiára, földünk a sok milliárd rozsdásodó járműroncs bolygója ¬lehet.

    Blikk

Minden vélemény számít!