Futkosók

Van egy aranyos  néni. Minden este találkozom vele futás közben, ha futok. Ő lassan sétál és közben mosolyog. A kiskutyája ott szaladgál körülötte. Őzikeszínű, ugrándozó kiskutyája van. A néni rám is mindig mosolyog. Sokáig csak biccentettünk egymásnak, de most már motyogunk is valami olyasmit, hogy “jóestét”. Pedig a futkosók mindig helóval köszönnek, mert a futásban egyenlők vagyunk vagy mi, de köztünk olyan nagy a különbség, hogy mi óvatosan udvariaskodunk. A nénivel minden este kétszer találkozom, egyszer ahogy futok fölfelé a parkból befelé az erdőbe, egyszer pedig amikor kifelé jövök, miután visszafordultam.

egyre beljebb a fák közé

A néni szeret velem találkozni, látszik rajta. Tulajdonképpen én is szeretek találkozni a nénivel. Örülök neki, hogy mozog, meg jó látni, hogy ilyen mosolygós. Jó, hogy ő is azt az útvonalat szereti, amit én, föl a kanyargós ösvényen a dombra, egyre beljebb a fák közé.

Tegnap, amikor már visszafelé futottam, még az erdős részen, újra szembetalálkoztam a nénivel, de most nem ment. Aggodalmasan állt a kitaposott út szélén és befelé nézett a liget fái közé. Ahogy odaértem hozzá, láttam, hogy az arca is csupa aggodalom. Megálltam. Shalom, mondtam. Jó hogy jön fiatalember, mondta ő izgatottan. Képzelje, beszaladt a kiskutyám az erdőbe és eltűnt. Még sosem csinált ilyet. Itt berohant a bokrok közé, ugatott kettőt, és eltűnt. Teljesen? kérdeztem kicsit bután. Teljesen. Megyek, megnézem. Mondtam. Bementünk pár lépést a száraz fűvel borított talajon a fák közé a derékig érő, ritkás bokrok között. Mici! Micikém! kiáltott a néni. Miciii! Micii! kiáltottam én is. Aztán nem szóltunk semmit, csak álltunk. Fújt a szél kicsit, ciripelt néhány tücsök. A távolban zúgott a város.

Ez is érdekelhet

Futkosók” bejegyzéshez ozzászólás

Minden vélemény számít!