Bárcsak én is

Mikor Magival kézenfogva sétáltam  a rosh pinna-i óutcán, ilyen lakásbelsőbe botlottam. Irígykedve mindjárt lefotóztam, és azon ábrándoztam, hogy bárcsak néhány év múlva hasonlóan vagány környezetben én is ilyen jófej öregember lehetnék. Haj nélkül persze.

Ma este meg Reuven szaladt be hozzám a szobámba, és lelkendezve közölte, hogy annyira boldog, hogy legszivesebben megölelne, erre furcsa, illogikus hangulat lett úrrá rajtam, mint ezen a  csodálatos énekescsajon a zenekarban.

Egyébként meg “bli shum kesher” törvénybe kellene iktatni, hogy minden énekesnek muszály lenne a repertoárjába építenie hogy “lalala…”, hová tüntek a régi szép lalalás idők?

Vagy milyen laza már, hogy mikor Reuven kicsit rosszul érezte magát a suliban, és a biztonsági őr nem akarta kiengedni, átmászott a kerítésen és hazaszökött.
Egy hete meg a laptopjáról leuralta a táblánál álló tanár számítógépét, az csak bámult meghökkenve, nem értette, hogy mitől mozognak kínos képek a képernyőjén.
Dőlt az osztály a röhögéstől.
Reuvent kihalgatta a tanári kar, ő bevallotta tettét, minket is berendeltek, de nem adta ide a levelet, így nem tudtunk róla.

Ez is érdekelhet

Bárcsak én is” bejegyzéshez egy hozzászólás

Minden vélemény számít!