Bepózolok

Volt egy családi esemény ahol csak két fényképezőgép volt, mindkettő az enyém, ezért mindig más kezébe nyomtam az egyiket, hogy kattintgasson, sőt néha mindkettő másnál volt, például ebben a pillanatban is, bár ha éppen ilyenkor történt valami érdekes, erős frusztrációmat a kezemben lévő mobilom fényképezőgépének használatával oldottam fel.

Úgy emlékszem, ezt a fotót Eytan készítette, és azért pózolok neki, hogy “ügyes vagy kisfiam, nyomd csak le azt a gombot, ne félj, jó kép lesz, hagyd magad sodortatni az eseményekkel, ha kitartó leszel, nagykorodban még a RubiArt-ba is becsatlakozhatsz először mint segédfotós, aztán akár főfotós is lehet belőled, persze ez nem jelenti azt hogy a grafikát eleve elzárom előled. Naaaa, nyomd már le, ne állítgass rajta, vaku sem kell, nem baj ha életlen lesz, a pillanat megragadása a lényeg, hogy visszaadja a hangulatot, fotózz bátran lendületből”.

Látszik hogy izzadok az erőlködéstől, érdekes hogy csak a bal hónom alatt, nem tudom mi történt a jobb hónomaljammal, lehet hogy ott több szél fújt.

A háttérben látható átlós vonalak egy talavivi régi ház lépcsőházának részei, nemsokára lebontják, de ez nem akadályozta meg egyik hugomat és öcsémet, hogy aláírjanak egy néhány hónapra szóló lakásbérleti szerződést. Ha felmégy a három lépcsőfokon és balra fordulunk, na az lesz a lakásuk. Felettük éli boldog életét egy másik öcsém feleségével és két szép picigyerekével.

Minden vélemény számít!