Minden reggel a kerülőúton gurulok le a munkába. Letekerem az ablakot és hallgatom, ahogy húznak el mellettem a bokrok. Van egy kanyar a hegyoldalban, ahonnan jól rálátni a völgyre, de nem nézhetek oda, mert a kanyarban vezetésre kell figyelni, nehogy karambol legyen, ezért csak elképzelem a lenti fákat és a patakmedret. Reggel sosem kapcsolom be a rádiót, csak a csendet figyelem, és arra gondolok, hogy íme, egy újabb szép nap kezdődött el. Szeretem, ahogy az arcomba vág a szél, és csillogóan pirosposgás képpel érkezem a hűvös laborba, még utánna is sokáig olyan marad. Válogatás nélkül mosolygok minden irányba.
Emlékszem, hogy a labornak valamikor fűszeres, éles tápanyagszaga volt, nyilván még most is, csak már nem érzem. Biztos nekem is olyan szagom van már.