Mint a regényben

Visszatartanád a lapokat, hogy élvezd az oldalt. S mégis tovább peregsz. S a következő fejezetben nem ismersz a többiekre – de magadra sem.

Nem is tudom… Olyan nagyon fura érzés… Ma éjjel újra voltam a honlapotokon és egy csomó mindent elolvastam, ami a múltkor kimaradt.

Valahogy össze vagyok kicsit zavarodva. Egyrészt fantasztikus dolog egy kicsit “belétek látni”, az egész nagy családról olvasni, képeket nézegetni, egy-egy gondolatmorzsát, életszilánkot elkapni BELŐLETEK.
A fotók nagyon jók, Peti fanyar írásai -bocs a hasonlatért- mintha a nyálamból származnának/ valahogy elkapom ízét /, Margó zsemléletes sorai meg elém varázsolják a hétköznapjaitokat. És ha valamelyik FRANK szavait olvasom, úgy érzem, mintha egy számomra mégiscsak idegen -ismerős életébe kukkanthatnék be.

Az írásokból úgy tűnik, mintha mindig épp két ünneplés, vagy különleges étkezés, meg kirándulás vagy vendéglátás között élnétek a szűkre szabott hétköznapokat, amik csak ritkán szakítják meg az amúgy rendhagyó időszakokat.

Nézem az ismerős arcokat- amelyek sokszor összemosódnak számomra: mostkiiseztomivagyvili, stb, de innen nézve nem is nagyon számít. Csak az számít, hogy ez mind TI vagytok, ott a regénybeli messzeségben, akiket azt hiszem, hogy milyen jól ismerlek, különben meg kik is vagytok tulajdonképpen??

Nektek, a ti világotoknak én mégis egy ismeretlen vagyok, s nekem ti ismeretlenek. Ki az a NŐ, az a MAGI, aki több idegen nyelven éli a mindennapjait, meg a “horpadtfejű távolbatekintő”, és kik azok az idegen nevű gyerekek akikről írkálnak, meg azok a rakásra tehetséges fiatalok akik cikáznak egyetemek, éjszakai műszakok meg katonai szolgálatok között- meg a bibliai helységnevek-meg a napi hírek másodperceibe tömörített valósága- meghogykihovautazikéséppenmikor-de vajon miből: kérdezem én itt szégyenlősen- mintha egyesknek az ORSZÁGBA megérkezni olyasvalami lenne, mint nekem felugrani Budapestre. /sőt !/ Kik ezek és mi közöm hozzájuk?????????????????????

És hol van az én MARGÓM ? meg a PETI ? hová lettetek? és én hol vagyok- kérdezem most félve.
Mi a csudát kerestek ti ott??
És mit keresek én itt? Miért olyan az élet, mint a regényekben?? Mert ott minden megváltozik az eleje meg a vége között, és a szereplőket kívülről látjuk, meg ahogy változnak a körülmények, a helyszínek, kopaszodnak, meg vénülnek az emberek, az ifjú hősök kezdenek szenilissé válni, a bájos csecsemők undorító felnőttek lesznek, a Rútkiskacsák meg világhíresek.
Olyan tisztán látni mindent , hogy honnan indult és hová érkezik. Csak a szereplőknek talány a jövő, akik ott bent élik a kis papír életüket, te meg csak a végére lapozol és már le is zárod ezt a kis közjátákot. Becsukod a könyvet és az egészet elfelejted.

De amíg te szerepelsz a regényben, minden olyan lehetetlen. Visszatartanád a lapokat, hogy élvezd az oldalt. S mégis tovább peregsz. S a következő fejezetben nem ismersz a többiekre – de magadra sem.

Másrész meg: köszönöm! Nekem jó ez a honlap.

2005-02-19
Kati

Minden vélemény számít!