öcsém, kemény

A laborban ülök és sütit majszolok. Mindjárt indulok haza. Vajon hány darab sütit ettem egész életemben?

Nem lett volna szabad sose dönteni semmiről, akkor még mindig minden lehetséges volna. Nem lett volna szabad soha senkinek bemutatkozni, akkor sosem futnék ismerősökbe. Nem mintha túlzottan köszönnék bárkinek. Inkább elfordulok.

Ahogy telnek az évek, folyton csökken ez a város, egyre szűkebb köröket teszek, ezért gyakran kikívánkozok. A hegyekbe. A múltkor például, mikor Dudi-val felmásztam egy hegytetőre, és éppen jöttünk lefelé, Dudi elmesélte, hogy Csílében majdnem meghalt egy hegyen, mert jött a vihar be alá amikor ő fent volt a csúcson, és egyszál trikóban át kellett mennie a mínusz hét fokon. Így aztán ugrált szikláról sziklára, amitől csupa seb lett és a trikót el kellett használnia kötözésre. Mondtam erre, hogy öcsém, kemény, aztán megkérdeztem, hogy sokban különbözik-e a dél-amerikai spanyol a rendes spanyoltól? Á, mondta, dehogy.

Szeretnék egy szert, amitől egy ideig nem értek magyarul. Annyira kíváncsi vagyok, hogy hogy hangozhat egy külföldinek. Persze ha nagy néha mégis bekapcsolom a dunatévét, mostanában azt is tök gagyogásnak hallom, pedig csigamód lassan ejtik a szavakat. Bele lehet őrülni.

A sütit közben kiszámoltam, idáig tartott. Huszonháromezernégyszázharminckettőt és felet. A fél jutott először eszembe, aztán egymás után az összes többi.

Tahinis datolyamézes gluténmentes aprósütemény 1

Ez is érdekelhet

Minden vélemény számít!