Önarckép

A közeledő Purim*-tól teljesen függetlenül ma reggel az jutott eszembe, hogy mivel a gyerekek iskolában vannak, Magi meg a munkahelyén, és a ház csendes, ideális alkalom középkori önarcképet készíteni magamról.
Építettem a szalonban egy kis stúdiót: hogy oldalról jöhessen a fény, felállítottam Magi fényasztalát, a fény lágyítását és szórását tejüveggel biztosítottam, háttérnek kihúztam egy -direkt ilyen célra tartogatott- összecsukható reklámállványt, és ráborítottam egy sötétkék lepedőt, levettem a szemüvegemet, Magi ruhatárából középkori (ókori?) ürgének öltöztem, a fényképezőgépet állványra erősítettem, és a megfelelő értékek beállítása után önkioldóval exponáltam. Körülbelül háromperces Photoshop utómunka végén el is készült a fotó.
Irtó tetszik az eredmény, nem tudok betelni vele, feltettem minden létező helyre (Flickr, Facebook, RubiArt).
Hát akkor most gyönyörködhettek bennem!! :)

*Purim –  zsidó farsang. Ezen az ünnepen a perzsa uralom alatt élõ zsidó közösség megmenekülésére emlékezünk.

Önarckép” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nagyon jó lett ez a kép,tényleg,különösen jó az a piros sál.De túl hidegen nézel,szinte fázom tőle.
    Egyébként minden stimmel.Igazi karakter.Gratulálok.És a fények is jók.

Minden vélemény számít!