Apa – fia

Mikor kettesben kirándultunk, Doron (10) egész úton szájharmonikázott, és mikor tévedésből -mapuchit helyett- tapuchit-nak neveztem a hangszert (ami egyfajta nőnemű krumplicskát jelenthetne), kétrét görnyedve kacagott. Még órák múlva is ha néha hátranéztem, rázkódott a nevetéstől. Sokat estünk, csúsztunk, itt-ott megsérültünk, de odaseneki.

Estére egy vadgalagonyás közepén vertünk tábort. Kiállunk egy magas sziklára és hosszú percekig néztük az elénk táruló látványt. Aludni tértünk. Sakálfalka üvöltözött éjszaka. Szél csapdosta a sátrunkat.

Reuven (12) feltalálta a héber “csimcsum” szót. Az asztal mellett többször rájukszóltam (magyarul), hogy ne csámcsogjanak, erre mindig kinevettek, hogy kínaiul beszélek, és tele szájjal, kántálva utánoztak, valahogy így:
“Nem-Csam-Csom Csi, Nem-Csam-Csom Csi”.
Nagyfiam innen fejlesztette tovább hangutánzó héber szóvá a hallottakat, mely ragozva így hangzik: ani mecsamcsem, al-tecsamcsem, csimcsámti, stb. Terjesszétek, hogy elterjedjen.

Egyszer megjegyeztem Reuven-nek, hogy a haja már nagyon hosszú, igazán levágathatná, úgy néz ki, mint egy ősember, erre ő csípőből rávágta, hogy:
“Te meg kisérleti egér vagy, akin sampont próbáltak, de nem sikerült a kisérlet, ezért megkopaszodott…”

Máskor meg kérdésemre, hogy szerinte leadjak-e a kilóimból, azt felelte, hogy:
“Felesleges, már nincs rá időd, ne is erőlködj…”

A mobiljának a memóriájában “A Miniszterelnök”-ként vagyok elmentve…

Eytan (8) elment egy jóbarátjához, aztán mikor értementem, kérdésemre elmondta, hogy jó volt.
“Na de mégis kicsit konkrétabban?”
“Kártyáztam, milkit ettem és megsimogattam a kutyát.”

Ma idejött hozzám, és hosszasan vizsgálta a fülemet.
“Mit keresel?”, kérdeztem.
“Semmit, csak megnéztem, hogy volt-e korábban fülbevalód.”

Mikor a közért alkoholos részébe mentem, hogy valami jó vörösbort keressek, Eytan hangosan kiabálni kezdett:
“Részeg! Részeg!”
Én értettem az iróniát, de kicsit zavart, hogy a vásárlók nem, legalábbis a tekintetük ezt tükrözte.

Az esti futásaimon is lassan magamra hagynak. Előbb Doron maradt el, aztán Eytan, de nemsokára Reuven is leválik, pedig jobb ha többen vagyunk, mert félek a kutyáktól, és az esti park tele van velük, ha meg valaki fut, az eleve jó célpont nekik, kimondottan hergeli őket. Mindig bizonytalan vagyok, hogy most azért rohan utánnam vicsorítva a vadállat, mert meg akar harapni, vagy csak pajkosan fogócskázik velem.

A zsidó újév estéjén defektes lett a kocsim (“na, ez az év is jól kezdődik…”), telefonáltam a gyerekeknek, hogy hozzanak le nekem csavarhúzót, kalapácsot, és reméltem, hogy ott maradnak nézni, amint az ügyes apuci felemeli a kocsit, leszedi a kereket, satöbbi, de csak átadták a szerszámokat, rá se néztek a kocsira, és nyomban elhúzták a csíkot. Még utánnuk kiáltottam, hogy álljanak már meg, talán nem vették észre, mivel foglalkozom, és mégis érdekli őket a dolog, hisz mégicsak fiúk, ez meg autószerelés lenne, de lekezelően legyintettek, őket az ilyesmi nem foglalkoztatja. Kisértést éreztem, hogy rájukparancsoljak, hogy álljanak ott mellettem, és igenis -már csak a tanulás végett is- nézzék végig hogy hogyan kerekedünk felül a nehézségeken, hogyan győzzük le az elénk tornyosuló akadályokat, vagy ha úgy tetszik: nézzék végig hősi tetteimet, de végülis lemondtam róla. “Nem erőszak a disznótor”, dünnyögtem magamban.

Jó hogy így döntöttem, mert hiába rángattam a kereket, sehogy sem akart lejönni, teljes erőből vertem kalapáccsal az abroncsot, zengett az egész lakónegyed, és végülis e-miatt hagytam abba, nem akartam az ünnepi vacsoránál ülőket magamra haragítani.

Bezzeg a mi időnkben…! Mennyire más gyerek voltam! Hányszor szétszereltem a bicikliket a legkissebb csavarokig, vagy órákig néztem sóvárogva, amint Apu falaz, vakol, és csak akkor hagytam ott, mikor azt mondta, hogy láb alatt vagyok, vagy lábatlankodok. Ilyenkor szomorú voltam, de elhatároztam, hogy ha majd nagy leszek, veszek egy jó fanglit, és folyton falazni fogok.

Ez is érdekelhet

Apa – fia” bejegyzéshez egy hozzászólás

Minden vélemény számít!