Bugyigyár

bugyiMég a galileai nőibugyigyár minőségellenőrző részlegén dolgoztam, mikor majdnem agyonvertek az arabok. Azért haragudtak rám a gépkezelők, mert mikor minőségi hibát találtam a bugyikban leállíttattam a gépet, amivel rontottam a teljesítményükön. De hát ez volt a munkám!
Mindig azt feltételeztem – mert ez látszott a leglogikusabbnak -, hogy az egyik éjszakai műszakon valami éles, sikamlós bicskával egyszerűen hátbaszúrnak. Már kissebb-nagyobb sikerrel fel is készültem a penge belémhatolásának első pillanataira, hisz – nyugtatgattam magam – úgyis csak az első másodperceket fogom érezni…, de legfantáziadúsabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy végülis agyonverés-próba lesz a dologból, és csak az orosz taekwondo-tanár közbeavatkozása fog megmenteni a biztos haláltól.

Azon az éjszakán az arab műszakvezető a gépterem közepén nőibugyis zsákokból ágyat csinált magának úgy, hogy – mivel a gépsorok közt nem volt hely kikerülni – nekem minden egyes ellenőrző kör során át kellett lépnem rajta, óvatosan, hogy fel ne ébredjen. Reggel, mikor felébredt, kiabálni kezdett rám, hogy nem dolgoztam elég jól, és mikor visszakérdeztem, hogy honnan tudja, hisz egész éjjel aludt, leköpött, bár nem kapott el a nyála, és lökdösni kezdett. Erre nekem felment az agyvizem, és mint közismert, ha rajtam múlik, általában ilyenkor ölni tudnék, de most csak határozottan visszalöktem, mert ekkor már az összes barátja körülöttünk állt. Hátrahanyatlott, majd miután felocsúdott a meglepődéstől, vérszomjas tekintettel közeledni kezdett hozzám, miközben vasszerszámaikkal a többiek is szűkebbre fogták körülöttem a gyűrűt.

Ekkor repült be valahonnan a magasból, mint valami angyali szupermen, a raktáros tégvondó-tanár, és jól irányzott rúgással földre döntötte a műszakvezetőt. A többiek ijedten szétfutottak.
Másnap panaszt tettem a szintén arab főnöknél, aki miután nem voltak bizonyítékaim, inkább a műszakvezető verzióját fogadta el, és nem rúgta ki a vadembert. Ezek után – biztonságom érdekében – nem maradt más választásom, minthogy azonnali hatállyal felmondjak.
Évekkel később tudtam meg, hogy az életmentő tanárt még aznap elbocsátották.

Bugyigyár” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Valaha egy darabig vágóhidakon voltam felügyelet, ráadásul állami színekben… nem egyértelműen népszerű pozíció… egyértelműen nem… meg a kósersági felügyelőn kívül én voltam az egyetlen izraeli a párszázméteres körzetben… és az egyetlen nő… Eccer, az egyik szünetben ráültek a melósok az autómra, hát suttyomban bekapcsoltam a fenekük alatt a riasztót… még ma is libegnek lefele… és utána jöttek, hogy mennyiér adom a kocsit, mer igen jó hangja… Meg eccer, az egyik szünetben összeszedtem a mindenhová eldugdosott késeiket, mer nem rakták bele a fertőtlenítőbe… azok a kések pedig a szemükfénye volt, meg anélkül ugye nem tudtak dolgozni… Aztán fenn ültem az irodámban a késekkel együtt, és egészen biztos voltam benne, hogy a szünet végén meghalok. Erre ittunk is egyet a kósersági felügyelővel. Viszont a jó ég tuggya mi történt, de ilyenek után mélyen tiszteltek, és minden azonnal úgy lett, ahogy akartam… Még eccer meg egy kölök mondott felém valamit, amit nem értettem, de nagyon odanézett mindenki, és nem voltak hajlandóak lefordítani… és a srácot másnaptól örökre otthonhagyta a raisz… Szóval a fene se érti ezeket…

Minden vélemény számít!