Álom

alomAzt álmodtam, hogy A. prédikál egy nagy, szabadtéri gyülekezet előtt, és bár volt a fejünk felett valami kifeszített árnyékoló, így is izzadtam a hőségben, mert nem járt a szél, ezen kívül a mellettem ülők testszaga is fokozottan zavart, de az fájt a leginkább, hogy nyilván ők is szenvednek miattam, és csak legbelül mertem remélni, hogy nem így van, talán más köti le a figyelmüket.

A leghátsóbb sorok egyikében foglaltam helyet, ahonnan jól beláthattam mindent, és előnyös pozíciómat tudatosan kihasználva szándékomban állt tüzetesen vizsgálódni, nem mintha sokminden történt volna azon kívül, hogy A. magyarul beszélt, magabiztosan, mint aki otthon érzi magát, bár mivel a hallgatóság héber nyelvű volt, furcsállottam, hogy mégis figyelnek rá az emberek.Egy pillanatra el is bizonytalanodtam, lehet, hogy mindenki érti a szónokot, csak én nem?, de könnyedén elhesegettem a gondolatot, hisz világosan hallottam, amint azt mondja, hogy imádkozzunk a Gáza melletti Begin repülőtérért, de különösen L.-ért és Zs.-ért, akik ott dolgoznak, és nagy veszélyben vannak.

Óvatosan integetni kezdtem jelezvén, hogy valakinek fordítania kellene, és ha netán nem akadna más, talán még én is kész lennék rá –bár ezt nem szerettem volna-, de mivel nagyon messze voltam a felelősöktől, senki nem vette észre igyekezetem, és ez azért aggasztott, mert sejtettem, hogy később, – tanú hiányában- tétova kézmozdulatomat nem hozhatom fel a védelmemre, noha a lelkiismeretem tiszta, és végülis ezzel próbáltam vigasztalni magam.

Előremenni sem tudtam, mert –direkt, vagy véletlen- úgy alakították ki a padsorokat (csak egy padokból álló oszlop volt, de az nagyon hosszú), hogy kétoldalt nem lehetett kimászni belőlük, és bár ezt kicsit furcsállottam -nem is tudtam, hogy kerültem oda, de akkor nem töprengtem ezen-,  valójában inkább előnynek, mint hátránynak fogtam fel a dolgot, legalábbis pillanatnyilag könnyebb volt így, sőt, biztonságosabb.

Kicsit megnyugodtam, mikor I. felállt -vékony volt és hajadon, mint fiatalkorában-,  kissé bizonytalanul körülnézett, és bár tudtam, hogy nem beszél héberül, de jólesően nyugtáztam, hogy nem vagyok egyedül, más is észrevette a problémát, nyilván most intézkedni fog. És valóban, biccentett Á.-nak, aki nyomban felállt (fehérkendős volt a feje, meg is lepődtem ezen, hisz nem tudtam, hogy titokban férjhezment), és csak feltételezni tudom, hogy mindent szabatosan lefordított, mert ekkorra már felébredtem.

Minden vélemény számít!