Reuven az idén hetedikes, laptopos osztályba jár, ami annyit jelent, hogy 1/ az órán nagy a fegyelem, mert a gyerekek csendben szörföznek, illetve egymással játszanak a hálón, 2/ nem nehéz az iskolatáska, mert a kompjuter kevesebbet nyom, mint a könyvek, és 3/ Doron azont rágja a fülemet, hogy javítsam meg anya régi gépét, ami aztán az övé lesz, és akkor mind az ötünknek lesz saját gépe. Na ne má, hördültem magamban.
A múltkor, mikor mindegyikőnk különböző szobákban más-más képernyőt bámult, meg is jegyeztem, hogy micsoda család vagyunk, leéljük egymás mellett az életünket úgy, hogy észre sem vesszük a másikat. Sürgősen növényhatározót kell ragadnunk –mondtam megindultan-, nagyítót, vázlattömböt, ceruzát, fényképezőgépet, szalmakalapot, és kimenni a fák közé közösen növényhatározni.
Visszük a laptopokat is?- kérdezte Eytan.
Azt mondtam Reuven-nek, hogy nem biztos, hogy etikailag helyes dolog a rajzait pénzért árulni az osztályban („nem az én ötletem, ők rendelik meg”), és az sem jó, hogy óra alatt röpcédulákra rajzolt ábrákkal kommunikál a többiekkel („ha a tanár lefülel, mindig tetszik neki a rajz”).
Azt is tudomására hoztam, hogy szerintem kicsit többet rajzolhatna a blogjára, és hogy a kitartás az egyik leggyengébb oldala, erre halálkomolyan azt felelte, hogy „nekem nincs is ilyen oldalam”.
Az alma ugye nem esik messze a fájától…
Doron viszont jól tanul, folyton százas eredményeket hoz haza. Nemrég Magi hisztérikus hangon felhívott a munkahelyemen, és közölte, hogy tönkrementünk anyagilag! Gyorsan leültem, hogy készen fogadjam a hírt, remegő hangon kérdeztem, hogy na mi az, erre szerelmem folytatta, hogy Doron ma négy! százas dolgozattal állított be, ami összesen -ha jól számolom- húsz sekelünkbe kerül. Tiszta pénzügyi csőd. És akkor még nem említettem a világgazdasági válságot…
Máskor meg mikor láttam, hogy Doron kissé lehangolt, megkérdeztem Magit, hogy mi van vele, erre kiderült, hogy aznap csak kilencvenötöt kapott egy röpdolgozatra, és bár tudja, hogy 90 felett jár neki az öt sekel, de már úgy megszokta, hogy mindig százast kap…
Aztán mikor az utcánkba jön a zenélős fagyiskocsi, Doron lerohan a zsebpénzével jégkrémet venni, Eytan-nak meg csendben csorog a nyála, neki nincs pénze, mert ők valami miatt sosem írnak dolgozatokat. Mire rájövök erre és lesietek, hogy neki is vegyek valamit, addigra továbbál a kocsi.
Deszomorú mesevég.