Máskor látszik

maskor latszik zefatKirándulni mentünk a testvérem feleségének a szüleivel, de említett testvérem is befért a kocsiba, sőt még maradt is egy szabad hely, nem baj, így kényelmesebb lesz, gondolhatta, aki feltette magában a kérdést. Ott ültünk előbb a díványokon és fotelekben, az ebédet pihentük, a háttérben az olimpiáda ment aláfestésnek, néha odakaptuk a fejünket, hogy húúú!! ez nagyon jó gyakorlat volt, nem számított, hogy melyik nemzet fialánya, csak örültünk, hogy sikerült neki, ha meg valaki melléesett, meghatottan sápítoztunk, hogy annyit gyakorolt, nyilván felkészült, és mégis megingott.

“Na, mostmár indulni kéne”, mondta valaki az est beállta előtt egy órával. Jóó, de hova? Felmerült tenger, tó, várak, romok, patakok, mindenki mást mondott, végül én döntöttem a hegyek mellett. Útközben megálltunk egy kilátónál, a sűrű pára miatt csak az irányokat magyaráztam, arra van a Genezáret, Tibériás, ott a Hermon, a Golán, meg a többiek. “Tiszta időben mindez látszik is”, nyugtatgattam őket.

Cfaton minden zárva volt, szombati csend, unalom, építési törmelék, szemét és kóbor kutyák a sikátorokban. A fűszerszagú művésznegyedben zárt ablakokon kukucskáltunk, és elképzeltük, hogy mikor minden nyitva van, akkor nyilván sokkal jobb. Az após óvatosan jelezte, hogy bár már este van, ő szivesen elmenne a Genezárethez, hogy otthon elmondhassa, hogy ott is volt.
A csúnya beton-jordán-hídról lefotózták a sötét szentvizet, “nembiztos, hogy itt volt Jézus bemerítése”, aztán valami útmenti arab-helyen bedobtunk egy sört, és megbeszéltük, hogy miért olyanok a magyarok amilyenek, meg hogy mit keresek én Izraelben.

Végül megálltunk a Genezáret partján, ahol kifejtettem, hogy optikai csalódás miatt ha valaki a parton jár, olyan mintha vizen járna, én ezt a saját szememmel láttam.
“Jézus este járt a vizen”, mondta testvérem.
“Igen, mikor én láttam a kocsit a vizen menni, már esti szürkület volt”, feleltem.
“Viszont az írások szerint ő az éjszaka közepén sétált a vízszínen”, felelte erre.
“Ja, tényleg?” lepődtem meg.
Abban egyetértettünk, hogy nem szeretjük a keresztyén szent helyeket, csak akkor közelítjük meg őket, mikor magyar zarándokokat kisérünk, és ezért muszáj.

Jó volt a sötét, mert eltakarta a parton heverő hulladékot.
“Óvakodjatok a kígyóktól”, figyelmeztettem őket, erre Anyós inkább fent maradt. Mi a kövek között lebotorkáltunk a vízhez, és míg Após anyaszültre vetkőzve lubickolt, mi a tesóval -lábunkat a vízbelógatva- suttogva titkokat cseréltünk.

Minden vélemény számít!