Váladék

“Mennyi nyál szorult ebbe a gyönyörű nőbe!”- súgta főnököm, mikor lelkes koleganőm fröcskölődve előadott beszédét halgattuk.

Fekete esernyőKicsit később gondolataimba merülve bandokultam a gyárfolyosón, mikor elhaladt mellettem egy néger alak, és bátorítólag megjegyezte, hogy az apja arra tanította őt még Etiópiában, hogy soha ne járjon lehajtott fejjel.

Megígértem neki, hogy legközelebb jobban odafigyelek fejtartásomra, bár azt nem tettem hozzá, hogy mikor egyszer elővigyázatlanul felemeltem a fejem, azzal kellett szembesülnöm, hogy a vállalat legszebb nője jön velem szemben, miközben jobb mutatóujjával mélyen az orrában turkál.

Nyilván ismert, és tudta, hogy rendszerint lehajtott fejjel mászkálok, és arra játszott, hogy ha netán fel is emelném a fejem, még biztos lesz előtte annyi idő, hogy kikaparja a szutykot és elfricskázza valamerre, jó messzire. (Arra most nem térek ki, hogy az effajta golyó sokszor célt téveszt, mellé repül, engem talál el.)

Az ilyen és ehez hasonló undorítóan traumatikus élmények elkerülése végett váltottam a lógó-orras közlekedésre, viszont hamar észrevettem, hogy ha sosem emelem fel a tekintetemet, lassan az a beteges előítélet alakul ki bennem, hogy minden mellettemelhaladó orrbanturkál, ezért egy ideje mégis fel-fel nézek néha, de minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy a szembejövőt előnyös pillanatában kapjam el a tekintetemmel, amit úgy érek el, hogy a fejem felemelése előtt titokban kikukucskálok, és csak akkor húzom ki magam, ha megbizonyosodtam, hogy az illető rendezetten közeledik, ha meg netán éppen turkál, megvárom, míg ellövi a szutyokgolyót, és csak utánna egyenesedek ki azt a látszatot keltve, hogy semmit sem láttam az egészből.

Ennek a módszernek az a nagy hátránya, hogy az emeltfejű szemköztiek, akik -kicsit pofátlanul- már messziről folyton a tekintetemet keresik, simán észreveszik, hogy alulról lesem őket, és ennélfogva alantas, gyáva alaknak bélyegeznek meg. (Van ebben némi igazságmorzsa, de ezt most hagyjuk)

Ma elhatároztam, hogy ezentúl folyton emelt fővel járok, mert így egyrészt megakadályozhatom a többiek folyosói orrbanturkálását, másrészt -önbizalmamat erősítendő- lesajnálhatom a hajtottfejű hunyorgókat, hogy lemaradtak a törzsfejlődésben.

Az egyiknek máris magabiztosan megveregettem a vállát:
“Bűzlesz öregem. A sok méreg meg a stressz. Sajnálom, de bűzlesz.”

Váladék” bejegyzéshez ozzászólás

Minden vélemény számít!