Kétsoros-1

Találkoznak: a hős, a tanú, a bíró, a tanár, a gúnyolódó, a besúgó… Meg az őrült, a Mikulás, és a Miki egér is. A többiek még úton vannak, de mindjárt itt lesznek.

HordókA Tölgyfa urcában találkoztam egy emberrel, aki azt állította magáról, hogy háromezer éves. Száraz volt és büdös. Hangja már alig volt, de elhittem neki.
Két hét múlva küldött nekem egy zacskót. Volt benne egy egészen picikére aszott ember. Holtan persze. A zacskónak nem volt megfejtése.
A csomag kisérőcéduláján az állt, hogy ne nagyon foglalkozzak az építészettel, mert én is így járhatok. Amikor meglátogattam, csak azt mondta: romló húsok száradnak bőrökben. Aztán csak ültünk a házának teraszán, és néztük a Dunát.

Ünnepi beszéd a dévaványi baptista gyülekezet 100 éves jubileumi alkalmán:
Kedves barátaim! Alapjába véve teljesen kétségbeesett emberként állok előttetek, annyira reménytelennek látom a jövőt.

Nem akartuk a liftet használni, ezért a lépcsőkön lépkedtünk lefelé. Porosak voltak, hiszen soha nem járt rajtuk senki. Állott levegő, döglött bogarak és por szagát éreztük.
A folyosókon nem égtek a lámpák.
Ha az ember bekapcsolta a világítást, világos volt. Némelyik folyosón égett a lámpa, vagy pedig valahonnan a mélyből egy porszívó zümmögése hallatszott.
Nem szerettünk volna sokáig itt tartózkodni, mert éreztük, hogy sietnünk kell, bár egyikünknek sem volt sürgős.
Mikor leértünk, meghallottuk fentről a kiáltást. Kicsit nevettünk rajta, de valaki csak mosolygott.
Nem volt köztünk egység.

Békési gondolatok
Cselekedeteimet udvariasan hozzáigazítom a körülöttem élő emberekhez, gondolataimat azonban nem.
Ha nem merem azt mondani, amit gondolok, kezdem azt gondolni, amit mondok.
Ha számon kérnek a gondolataim miatt, tisztelem a gondolataimat. Ha megrónak értük, büszke vagyok rájuk.
Semmiféle egyházat, ideológiát, közvéleményt, piacot nem ismerek el a gondolataim (írásaim) tanítómesterének, felsőbb tekintélyének. Senki embert. Akármit állít. Akárminek a szószólója. Amúgy mindenkit érdeklődéssel meghallgatok, és mindenkitől tanulok. Mostanában leginkább Margótól.

Ha tudsz valamit kezdeni a gondolataimmal (lásd előző bekezdést), használd őket.
Ha nem tudsz, akkor dobd őket a gondolatok szeméttárába.
Csak figyelmeztetlek: meg fogod bánni.

Stílusgyakorlat. Hatra kellett megérkeznem valahová. Arra riadtam, hogy valaki vádaskodik. Mindez azokban a napokban történt.

Az amúgy is bágyadt kis élettörténetem általam erkölcsi célzattal megcsonkított verziója.
Megvagyok.

Bárminek ellen tudok állni, kivéve a kisértésnek.

Többnyire öndicsérően állítod egy olyan közösség létét, amelyhez hozzátartozol. Ebben az eljárásban az az élvezet, hogy másokat ki lehet rekeszteni ebből az állítólag pompás közösségből.

Magamtól még nem olvastam ilyen kitűnő dolgokat. Csodálatos világosság. Csodálatos humor. Pompás intellektus. Korábban elbeszéléseket írtam például a főiskoláról, és egyetlen mondattal érzékeltetni tudtam az egész környezetet. Amit láttam, rögtön befogadtam, rögtön megragadtam. Tehetséges vagyok.

Önmagammal kell foglalkoznom, mert ha abbahagynám, minden tevékenységem megszűnne. Bármi más iránt túl sekély az érdeklődésem.

Hátamon feküdtem a sötétben, nem görcsösen, de mereven, mintha se izmom, se inam nem lenne, lépések se hallatszottak közelemben, csak egy alig hallható siklás, csúszás, súrlódás.
Szorítás, és kivehetetlen szavak árnyéka, halkabbak a suttogásnál. Nem volt üldözés, rég utolértek már, ki voltam szolgáltatva, láthatatlan pillantások nyúltak végig rajtam, megnéztek, fölmértek, valamit kezdeni akartak velem, csak még nem egyeztek meg az időpontban, a beavatkozásban, amit elterveztek.
Elzavartam őket a Pokol fenekére.

A lépcsőházban felhangzott harsány kacajom. Mint álltalában, túl későn értettem meg a viccet.

Zsuzsa
Találkozót beszéltem meg Zsuzsával, akit régóta nem láttam. Megkaptam üzenetét, amely megjelölte találkozásunk idejét, és helyét. Odafelé az úton megpróbáltam visszaemlékezni, hol és mikor láttuk egymást utoljára, de nem sikerült, a hely nem maradt meg emlékezetemben, úgy tűnt, végtelenül régen történt.
Erősen sötétedett, amikor a megbeszélt helyre érkeztem, és szorongó ámulattal vettem észre, hogy egyedül vagyok. A park sétányán bizonytalanul világított a kavics. Hirtelen rádöbbentem, hogy hiszen Zsuzsa több éve meghalt, gyógyszerrel végzett magával.
Egyedül voltam, még mélyebb lett a sötét, féltem, és a nevét kiáltottam. De senki se válaszolt.

Éjjel felébredtem.
Holdfény.
Leültem a Holddal szemben a székre.
Azt akartam, hogy a holdfény csináljon velem valamit. Kibányásszon belőlem valami érdekeset, változtasson rajtam…
Ha felébresztett, nyilván akar valamit tőlem.
Ülök, egylőre semmi sem történik.
Végül aludni mentem (mert elfáradtam) minden eredmény nélkül. A Hold semmit sem csinált velem, csak azt az idegesítő érzést adta, hogy csinálhatott volna.
Talán már ez is valami.
Talán ezért nem volt az a benyomásom, hogy teljesen potyára ültem ott.

Kis híján meghaltam, mert száguldó autók közé léptem. Késő vettem őket észre. De semmi gyorsabb szívverés, semmi izgalom nem lett rajtam úrrá.
Aztán elmentem a hivatalba, hogy elintézzek egy jelentéktelen ügyet. A tisztviselő barátságtalan volt, én meg nyomban elsápadtam, kalapált a szívem, és még sokáig nem tudtam megnyugodni.

Én dús és bonyolult vagyok – az élet közönséges és szegény.
Az élet dús és bonyolult – én vagyok közönséges és szegény.
Talán az egyik is, másik is.

A kutyánkat elütötte egy autó.
Különféle tragédiák történnek, de semmi sem sül ki belőlük. Alighanem ez a tragédia lényege.

Meglátogattam a házinénit. Eltöltöttem egy délutáni órát unalmas életének kicsi múzeumában, rossz teát iszogattunk, és dicsértem, hogy jó. Kicsi, bocsánatos, sőt szükséges képmutatás.

Egyszer megszólított az utcán egy koldus. Egyodalú tranzakciót javasolt. Én adjak neki néhány forintot, ő pedig elfogadja.
Nem adtam neki.

Amikor a szórakozás untatni kezd, azzal szórakozom, hogy elmélázok rajta, milyen unalmas is a szórakozás.

Találkozik Sanyi és Peti
– Mi újság?- kérdi Peti.
– Csuklom.- mondja Sanyi.
– Én is.- feleli Peti.
– Igen, de én jobb gyerektábort tudok szervezni.

Valamikor így mértem: évek, évek.
Egy idő óta így: napok, napok.
S tán nemsokára napokkal se mérek,
azt mondom: percek, és pillanatok.

ElőzőKövetkező

Minden vélemény számít!