Pillanat

Megragad egy pillanat – (te állsz a túlsó végén), megragad, magához von és el nem ereszt. Szabadulnál is, meg ragaszkodsz is, fáj is meg édes is ez az egész. Cukor. Tehát megragad és te bele olvadsz. Ülünk az asztalnál, hirtelen ránk ereszkedett este borítja be a szobát, narancsos fényű csalfa melegség idebent. Előttünk morzsa, csésze, és némi bor. Néhány kristálynyi cukor és rajta légy teszi a dolgát. Első lábait elégedetten összedörgöli. Örömöt szimulál. Nézem nyúlsz e újság után, hogy van e benned késztetés mint annyi sokban. Nézzük a legyet, jó hogy a légynek sem tudtál ártani akkor, valahogy így vetődött fejemben a gondolat. Hallgattam és néztem a legyet, és hogy benne mily nagy igyekezet munkál, és azt is gondoltam még, hogy rossz lenne, ha egyszer csak megunnál, hogy többé nem lenne légy, se bor, és nem szólítanál nevemen, nem érintenélek semmikor. Mert a blog is egy légy teszi a dolgát, ha teszi, keresi a megmaradt morzsát és kezet dörzsölve örömét színleli. Csak egy pillanat ez, mely mindvégig itt marasztal, pedig nincs semmi itt már, csak légy, cukor és asztal és félig én.

Pillanat” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. WEÖRES SÁNDOR
    ELSŐ SZIMFÓNIA
    – A NÉGY ÉVSZAK –

    Hüvös és öreg az este.
    Remeg a venyige teste.
    Elhull a szüreti ének.
    Kuckóba bújnak a vének.
    Ködben a templom dombja,
    villog a torony gombja,
    gyors záporok sötéten
    szaladnak át a réten.
    Elhull a nyári ének,
    elbújnak már a vének,
    hüvös az árny, az este,
    csörög a cserje teste.
    Az ember szíve kivásik.
    Egyik nyár, akár a másik.
    Mindegy, hogy rég volt, vagy nem-rég.
    Lyukas és fagyos az emlék.
    A fákon piros láz van.
    Lányok sírnak a házban.
    Hol a szádról a festék?
    kékre csípik az esték.
    Mindegy, hogy rég, vagy nem-rég,
    nem marad semmi emlék,
    az ember szíve vásik,
    egyik nyár, mint a másik.
    Megcsörren a cserje kontya.
    Kolompol az ősz kolompja.
    A dér a kökényt megeste.
    Hüvös és öreg az este.

Minden vélemény számít!