Szombati cikcakkos

Az körvonalazódik, hogy Reuven leptopos hetedik osztályba fog járni, tehát nem lesznek könyvek és füzetek, csak leptopok, de nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy vettünk egy nagyobb hűtőt (520 liter), a régit 300 shekelért eladtam egy iszlám fundamentalistának, kezet ráztunk, és békében elváltunk, bár utólag felrémlett, hogy nagyon gyanúsan méregette a lakást, lehet, hogy a Hizbollahnak kémkedett, és csak célpontokat gyűjtött a következő katyusázáshoz.

szombati cikkcakkJa, azzal kellett volna kezdenem, hogy ez egy cikcakkos cikk lesz, mert nem fontolom meg amit írok, csak leírom, nincs időm szöszmötölni. Amúgy meg nem kell mindent leírni, anélkül is el van az gondolva. Mennyi mondat van a fejemben nap mint nap, ami nem hangzik el?! A legjobbakat nem írom le, ahhoz túl gyáva vagyok.

Tegnap azt mondta valaki, hogy nagyon szomorú, hogy ezt meg azt írtam a gyülekezetről, mert nem fedi a valóságot. Egyrészt egyebet is írtam már, másrészt meg nem vagyok újságíró, mert ugye neki kéne a valóságot tükröznie, ami korántsem olyan egyszerű, mióta kiderítettük, hogy a valóság függ a szemünktől. Ránézünk és megváltozik.
Szóval ez a honlap nem a valóságot, hanem a lelkivilágomat tükrözi.
Nem célom, hogy valakit is helyes útra tereljek, mikor magam sem tudom, hogy mi az, szerintem nincs is ilyesmi, ha mégis, az mindenkinél más.
Hogy akkor mi a koncepcióm? Hogy a kérdéseimet csinos ívbe rendezem.

Régebben, mikor még gyertyát vittem magam előtt a sötét folyosón, folyton csak a lángot bámultam és majdnem megvakultam. Nem láttam semmit. Ebből okultam, és ma már nem gyertyázok.

Az orosz boltba mentünk vásárolni, mert az szombaton is nyitva van, minden második embernél vodkás üveg volt, némelyiknél kettő is előfordult. Élmény volt, hogy sikerült valahogy egy jól guruló kocsit találni.

Mikor otthonról elindultunk Eytan azt mondta, hogy olyan érzése van, hogy ma karambolozni fogok. Nem jött be neki.

Bosszant, hogy folyton lecsúszik az övtáska a vállamról, mert nem vagyok izmos és nincsenek bicepszjeim, de erről majd máskor írok. (a lecsúszás bosszant, nem az izomtalanság, de tényleg)

A gyülekezetben mindig a széleken ülök, mert ha középen ülnék és kimásznék mondjuk vécére, nem tudnám eldönteni, hogy a fenekemet, vagy a hasamat toljam bele az emberek képébe.

A kövér nőnek -aki az orrában szokott turkálni- nincsenek ilyen dilemmái, ő mindig a nagy fenekét nyomja a többiekhez, a melle meg az előző sorban ülők fején nyomódik szét.

Az alkalom alatt többen csendes extázisban mocorogtak, egyikből spontán ima tört ki, kezei akaratlanul a magasba lendültek.

A legfelemelőbb dolog az úrvacsorán mindig az, mikor 150 ember bekapja a ropogós maceszt, és a fogak együtt roppantanak. Ez ad egyfajta közösségi érzést. A bor kortyolása kevésbé hallik ki.
Persze, nem pont így gondolom, csak szeretem leírni, sőt ragaszkodom a helyzetek iróniájához.

Hoppá, ma is elfelejtettem a visszaváltandó üvegeket visszavinni, és nem azért fog zörögni a sok palack a szatyrokban, drága Ismeretlen Szomszédnéni, mert alkoholista vagyok és zugivok, hanem mert ritkán viszem vissza.
(Tudom, hogy védekezésem gyönge lábakon áll, de nem baj.)

Ma én főztem, de ezt most hagyjuk.
Nincs szomorúbb látvány egy szombat délutáni telepakolt mosogatónál. Állok előtte és bámulom. Először balról jobbra, aztán jobbról balra. Ehhez azért nem nyúlok, mert zsíros, ahhoz azért, mert rá van száradva. Pedig még csak mosogatni sem kell, azt megcsinálja a gép, de pelepakolni is undorító.

Ruhát is mostam. Megyek, és teregetek némán.

Minden vélemény számít!