Messiáshívők

Arra gondoltam, hogy lefordítom négy izraeli zsidó beszámolóját arról, hogy miként jutottak hitre Jézusban. Mind a négyet személyesen ismerem, beleegyeztek a fordításba és a közzétételbe. Az elbeszéléseket egy 1992-ben kiadott könyvből vettem (Tisha, gam hem yodim…). Nem hosszúak a beszámolók, de én részekre szedtem, folytatásban közlöm majd.

Maya Rechnitzer

Gyerekkor

Illusztáció:Jonatan GoldbergSzüleim 1950-ben vándoroltak ki Jugoszláviából Izraelbe. Világiak voltak, akik nem hittek Isten létezésében és a Tórában sem. Én 1956-ban születtem Nahariya-n és ebben az antivallásos szellemben nevelkedtem.

Már kislányként volt egy olyan érzésem, hogy a szüleim nem értenek engem. Nem voltak rosszak felém, éppenhogy kedveltek és szerettek, de én nagyon érzékeny voltam. Ezért már fiatalkoromban elhatároztam, hogy magamba zárkózom, érzelmileg elszakadok tőlük és távolságtartó leszek. Úgy döntöttem, hogy magam fogom az életem alakítani, és így is lett. Gyerekkorom és serdülőkorom éveiben nagyon sokat voltam egyedül, félrehúzódva gondolataimmal, érzéseimmel – és könyvekkel.

Középiskolai tanulmányaim alatt (biológia) nehéz időszakon mentünk keresztül: terroristák támadtak minket a tenger felől és Libanonból katyusákat lőttek ránk. Sokszor hallottuk a rakéta kilövésének fütyülő hangját és vártuk, hogy hol fog becsapódni, talán éppen ránk zuhan. A légiriadók és az óvópincékben való kuksolás része volt a serdülőkori élményeimnek. A Yom Kippuri háborúban középiskolásként önkénteskedtünk a kórházakban, a postakihordásban és egyéb fontos területeken.

Tizenéves koromban meglehetősen lázadó voltam, és kalandokat kerestem. Sokat frusztráltam és fájdalmat okozott az élet, úgy éreztem, hogy valami hiányzik, valami nincs rendjén, nincs sok értelme a dolgoknak, és ezzel együtt –paradox módon- sok szépet és élvezetet is láttam magam körül. Kipróbáltam a kábítószereket és kerestem az élményeket. Sok szép dolog volt a világban, és tudtam azokat értékelni, de mégis, mélyen magamban belémvésődött egyfajta létfájdalom, amit sehogy sem tudtam megfogalmazni. Kerestem az élet értelmét, kielégítő válaszokat a kérdéseimre, de nem találtam. Olvastam és érdeklődtem mindenféle irányban, mint pszichológia, scientológia és hasonlók. A magyarázatokban, amik ezek nyújtottak, találtam dolgokat amikkel egyetértettem – de ezek nem nyújtottak átfogó választ. Olyan volt, mintha sűrű erdőben barangoltam volna, ahol csak magános fákat láttam magam előtt, mindenféle rend és elgondolás nélkül.

Hadsereg, keresések, tanulmányok

1975-ben bevonultam a hadseregbe. A kommunikációs egységbe kerültem, és a Sínai Sharem-Al-Sheikh-be küldtek, katonai szolgálatom nagy részét ott töltöttem. Nagyon beleszerettem a Sínai félszigetbe – a sivatagi tájakba, a tengerpartba, a tengerbe, és a különleges hangulatba. A kimenőimet a sivatagban való túrákkal töltöttem – Santa Catarina, Nueba, Daheb -, teljesen megrészegített a sivatag varázsa, nagysága, és ezeken a kirándulásokon nyugalmat találtam a katonai fegyelem után.

Az egyik Daheb-ben töltött szabadságom során találkoztam egy beduin ruhába öltözött holland fiúval, Yohan-nal, aki Bibliákat és egyéb könyveket osztogatott az érdeklődőknek a tengerparton. Nem érdekeltek a vallásról szóló beszédei, de jó benyomást tett rám az emberekhez való meleg, közvetlen viszonya, és hogy mindenkivel megosztotta kevés ennivalóját.

A hadseregből való leszerelésem után biológiát kezdtem tanulni a Jeruzsálemi Héber Egyetemen. Látszólag biztosnak tűnt a jövőm: gyors felfogóképességem volt és könnyen tanultam, és úgy tűnt, hogyha folytatom a tanulmányaimat és diplomát szerzek, könnyen boldogulok majd az életben. De annyira belemerültem az élet értelme és célja után való keresésbe, olyan sok megválaszolatlan kérdésem volt, hogy nem tudtam a tanulmányaimra öszpontosítani. Sok előadásról hiányoztam, gyakran leutaztam a Sínai félszigetre kikapcsolódni, és végül otthagytam az egyetemet, még az első tanulmányi év befejezése előtt.

Utazás

Mint sok izraeli fiatal, én is gyakran álmodtam külföldi utazásról. Az anyagi fedezet megteremtése végett egy bankban kezdtem dolgozni. Ez elég jó munka volt, ott maradhattam volna karriert csinálni, de nem ez volt a célom. Másfél éves munka után valóra váltottam álmomat, és egy barátnőmmel kihajóztunk Haifáról Görögország felé. Az volt a tervünk, hogy Jugoszlávián keresztül Németországba utazunk.

A barátnőmmel gyerekkorunk óta ismertük egymást, és biztosak voltunk, hogy jól kijövünk majd egymással, de az út folyamán semmiségeken is összekaptunk, ami feszültséget eredményezett közöttünk. Nem tudtuk nyíltan kezelni a problémákat, a feszültség nőttön nőtt, és végül, mikor már Németországban voltunk, a dolgok robbanásig fajultak. Ez a váratlan konfliktus nagyon megrendített. Egyedül folytattam az utazást, miközben teljesen letaglózott az eset, és tele voltam értetlenséggel és kétségekkel magammal kapcsolatban és világfelfogásommal. Az önbizalmam – hogy mindig boldogulok magam, és megtalálom a helyes utat az életben -megingott.
Így érkeztem Amszterdamba. Gyönyörű város, építészet, zene, művészet, fiatalok a világ minden részéről, a szabadság hangulata – mindez nagyon vonzott. Később láttam a szép külső mögött a fájdalmat és a szenvedést, különösen a kábítószeresek szerencsétlenségét. Különböző motelekben laktam, míg találkoztam -elhagyott házakban lakó- magyar fiatalokkal. Összebarátkoztam velük, és csatlakoztam hozzájuk. Hamar rájöttem, hogy heroin-függők, és láttam hogy mennyit szenvednek, mikor nem sikerült beszerezni az anyagot, és láttam, hogy hogyan adják a fejüket koldulásra és lopásra, csak hogy beszerezzék a kábítószert, ami nélkül már nem voltak képesek megélni.

Az egyik reggel észrevettem, hogy ellopták a pénzem egy részét. Nagyon rosszul esett a baráti bizalom megcsalása. Ez csúnya és elszomorító tett volt, ami teljesen letaglózott. Tél volt, amikor eleve minden szürke és hideg. Nincs nap és nincs remény – így éreztem, mint egy rossz álomban, ahol megállt az idő, és nincs kiút.

A menhely

Eszembe jutott, hogy a vonatállomáson láttam egy hirdetést valami olcsó diákszállásról. Lemásoltam a címet a hirdetésről és így jutottam “A Menhely”-re (The Shelter), ami Amszterdam piroslámpás negyedének a szívében van. Ebben a bűzben, szenvedésben, emberi rondaságban, amit a városban láttam, ez a hely teljesen más volt: megbízható, becsületes emberek vezették, akik örültek, hogy másoknak segíthettek. Megkönnyebbülés volt ide kerülni, mintha szerető családhoz tértem volna vissza. Ők hittek Jézusban, de ez számomra semmi jelentőséggel nem bírt. Nem zavart engem, bár lenéztem hitüket.

Azidőtájt úgy döntöttem, hogy felhagyok a semmittevéssel, és depressziós állapotommal. Elkeztem munkát keresni, lejártam a lábamat, sok helyet megnéztem. Egy idő után magában a motelben kaptam munkát, mint segítő a takarításban és a karbantartásban. Folytattam a magánéletemet, és a diákszállás otthonként és bázisként szolgált. Nem volt sok kapcsolatom a személyzettel, bár Tros és Edith, a holland felelősök, nagyon jól viszonyultak hozzám. Örültem, hogy nem kellett az előadásokhoz és egyéb tevékenységekhez csatlakoznom. Csodálkoztam rajta, hogy ezek a kedves, értelmes és inteligens emberek hogyan hisznek ilyen bolondságban, mint Isten és Jézus. Lekezeltem őket emiatt. Az egyik munkatárnőmmel, Mishel-el sokat beszélgettünk. Ő hitt Istenben és a Messiásban, és próbáltam bebizonyítani neki, hogy a Bibliában leírt Isten, akiben ő hitt, egyszerűen nem létezik. Csak energia van, természet, és véletlen folyamatok. A tudomány és a pszichológia minden jelenséget megmagyaráz, és a vallásos hit csak szalmaszál a süllyedőnek. Odafigyeltem az ő érveire is, és lassan-lassan felmerült bennem a kérdés: “Oké, tételezzük fel, hogy mindez lehetséges – akkor mi következik mindebből az élet egyéb területeire?” És bár a válaszok, amiket kaptam, idegenek és furcsák voltak szememben, melyek olyasmit is feltételeztek, hogy van másfajta lét is, mint amit én eddig ismeretem, de sok logika volt bennük!

Azt is felismertem, hogy bár világi háttérből jöttem, mégis irracionális mértékben ellenkeztem minden Jézussal kapcsolatos dologgal szemben, mindez az Izraelben felszívott dolgok következtében, melyek tudtom nélkül hatottak rám. Próbáltam felülkerekedni ezen, és törekedtem őszintén felfedni, hogy igaz-e ez a hit – vagy bebizonyítani, hogy nem (amiben biztos voltam).

Körülbelül két hónapig tartottak a beszélgetések és a belső küzdelem. Egyre jobban meggyőződtem róla, hogy tényleg létezik Isten. A Teremtés Könyvében csodálatos mélységet találtam, valamint logikus és zseniális magyarázatot a létezésre. Rend és elgondolás kezdett kirajzolódni a sűrű erdőben. Elkezdtem hinni Istenben: hogy létezik, hogy Ő teremtette a világmindenséget, és hogy Ő tényleg olyan, amilyennek a Tórában le van írva. Eljutottam annak a bibliai igazságnak a felismerésére is, hogy minden ember bűnös, és elszakadt a szent és igaz Istentől. A Tóra áldozatai új értelmet nyertek számomra, és ennek segítségével értettem meg a Messiás kereszthalálát is. A zsidó néphez való tartozásom hirtelen értelmet nyert. Próbáltam küzdeni ezekkel a felfedezésekkel, nem akartam csak úgy elsodródni. Megvizsgáltam, kritizáltam, ismét kérdeztem, elvetettem. Annak a ténynek is tudatában voltam, hogy ezek az igazságok az életemre is kell, hogy hassanak – nem tudok majd ugyanúgy élni, mint eddig, saját akaratom által vezéreltetve, ami főleg bennem, és a kényelmemben öszpontosul. Azt is tudtam, hogy társadalmi nyomásban és egyéb nehézségekben lesz részem. De nem tudtam eltekinteni a rengeteg választól.

Olvastam, gondolkodtam és tanakodtam magamban ezekről a témákról. Világossá vált előttem, hogy életem nem valami vak -motivációkból és véletlenekből eredő- szerencse nyomán kezdett megváltozni. Egyértelmű lett előttem -különböző szintű megértések, érzések, élmények, élettapasztalatom és a bennem történő változás nyomán-, hogy mindez nem csak üres beszéd. Ez valami sokkal nagyobb volt. Ez maga a nagy és fenséges Isten munkája bennem -életemben, érzéseimben, gondolataimban-, és ideje, hogy végleg elismerjem Őt.

Emlékszem, hogy az egyik délután, mikor egyedül pihentem a szobámban, azon gondolkodtam, hogy milyen rövid időn belül mennyire megváltozott az életem. Tudatában voltam annak, hogy Isten keze van a dolgokban, hogy majdnem eltévedtem, de Ő szeretettel kinyújtotta a kezét és kiemelt a sárból, a fájdalomból, a szomorúságból, a gonoszságból és a szenvedésből! Éreztem, hogy iránta érzett szeretethullám gyűlik bennem, növekszik és kitör. Könnyek között köszöntem neki mindazt, amit az életemben tett, hogy felfedte magát nekem. Megköszöntem neki Jézust, aki értem való halálával megfizette vétkeimet, megbocsátott nekem és megváltotta életemet. Átadtam neki egész valómat és kértem hogy vezessen, és mostantól kezdve használjon engem. Ezek óriási változások voltak életemben. Felfedeztem Izrael Istenét Jézus Krisztusban. Minden megváltozott. Most rend és harmónia volt körülöttem. Mindennek volt értelme és célja. A Biblia (az Ó-, és Újszövetség), ami eddig halott könyv volt számomra, élő és vonzó lett, mely felfedi Isten akaratát és igazságát. Egész életfilozófiám megváltozott. Minden véleményem életről és halálról, erkölcsről és hitről, minden az elejétől a végéig megváltozott.

Hazautazás

Még néhány hónapig Európában maradtam. Hazautazásom közeledtével írtam a szüleimnek és elmeséltem nekik valamit a bennem történt változásról. Mikor hazaértem gyanakodó és kritikus légkört éreztem, de lassan-lassan felfigyeltek szüleim, hogy pozitív változáson mentem keresztül, és ennek nyomán folyamatos változás indult el a velük való kapcsolatomban is.

Csodálatos Istenben hinni és személyesen ismerni Őt. Nagyon jó az élet problémáiban segítségét is elfogadni, és az Ő akarata szerint élni. Isten folytatja a bennem kezdett munkát, folyton változtat, sokszor akaratom ellenére is, de mindig a javamra. Megszabadít és meggyógyít, és bár nehéz így élni abban a társadalomban, mely még elutasítja Őt, de sok élmény van abban a békeélményben, melyet Ő ad, és a lehetőségben, hogy itt szolgálhatom Őt. Az igazság roppant egyszerű, ezzel együtt összetett. Ő nagyon közel van, karnyújtásnyira. Annyit kell tenned csupán, hogy kinyújtod a kezed, és kéred, hogy fedje fel magát neked.

(Az én megjegyzésem: Maya egyedül él Maalot-on, szülei jugoszláviai magyarok, ő nem nem tud semmit magyarul, csak szerbül egy kicsit, nemrég választották meg diakónusnak, angolra szimultánfordít a gyülekezetben, szeret ókori ásatásokon kaparászni, hajnalban tengerre menni csónakkal, és halászni, fest, zene- és művésztkedvelő, szabadúszó könyvfordító, nyelvi szerkesztő, igencsak megválogatja, hogy mit fordít, hiába kínálnak neki busás összegeket, ha valamivel nem ért egyet, akkor az nem lesz lefordítva, nemrég majdnem azért lett meglőve egy pedig már lefordított könyv kiadása, mert Maya nem egyezett bele, hogy a borítón “Jézus-fotó” legyen, azon kevesek egyike a messiáshívők között, akit kimondottan bírok, mert jó fej, és a tetejébe még értelmes is.)
 

Israel Harel >>

Yosi Ovadia

Israel Segal

Messiáshívők” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Shalom!Örömöt szerzett ez a bizonyságtétel és a szolgálat.Vannak közös pontok az életünkben,de ami a legfontosabb, hogy ugyanabban az Istenben hiszünk.

Minden vélemény számít!