Konkurencia

Mikor meghallottuk, hogy Éva, Beni, Tomi és Noah is Zolinál és Szandránál vannak látogatóban, míg nálunk csak Laci árválkodott egymagában, rádöbbentünk, hogy veszélyes konkurencia született a vendéglátást illetően. A családban eddig mi voltunk az egyedüli izraeli házaspár (apuékon kívül persze), és bár Ágiéknál is volt egyfajta központ Haifán, Tomiéknál is Tel Aviv-ban, meg Tibiéknél Jeruzsálemben, de ezt nem igazán lehet összehasonlítani a család meghitt melegével, ahol gyerekek mocorognak mindenfelé, a sütemény nem bolti, hanem háziasszonyos, a lakás saját, és kocsi parkol a ház mellett, mely rozoga bár, de gurul.

Nem tagadom, hogy Maginak jól jön egy izraeli sógornő, akivel majd jól kitárgyalhatják férjeiket, recepteket cserélhetnek, és úgy egyáltalán társat, sőt szövetségest lelhet Szandrában tízéves frank-tengerben való egyedülléte után, de mindezek ellenére egy pillanatra sem fogjuk elfelejteni, hogy Zolival való frigyrelépésével valójában veszélyes ellenféllé vált, és azon leszünk, hogy minél hamarabb felülkerekedjünk monopóliumunk elvesztése miatti depressziónkon, és mindenféle trükkökkel legyőzzük őket a vendégcsalogatás terén.

Igaz, Tel Aviv a központban van, könnyebb odajutni, és ott jóval több helyre be lehet ülni, míg itt Karmielben szinte csak ez a nyamvadt Franklin meg HaBima van, de kéretik nem elfelejteni, hogy a fő turisztikai látványosság mindig is Apu és Anyu maradnak, ők a fő vonzóerő, mi jobb híján csak megtűrt másodhegedűsök vagyunk, és tisztában vagyunk vele, hogy látogatóink nem miattunk áldozzák hétvégéjüket a perifériára.
Ha mondjuk a sivatagi Dimonán, az atomreaktor tövében élnénk, jóesetben évente egyszer ha látnánk a tesókat, de akkor is inkább csak az atombomba miatt jönnének…

Minden vélemény számít!