Reneszánsz

Robbanty, Macóka és Villentyű után nekem is muszály volt sima Petiről – Petyókára változtatni a nevemet, a kisfotómat is gyerekesre cseréltem, mert úgy látom, a gyerekévek kislányszobás és nagyszobás hangulata újra reneszánszát éli itt a blogon.

Feltűnt valakinek, hogy -valami oknál fogva- folyton ilikém-, petikém-, tomikám-, kám-kémnek szólítjuk egymást?

Az elmúlt hónapok, évek eltávolodása után fellobbant valami közös láng, az öregedés lángja, ami hirtelen felismeri az élet vészesen rövid voltát, percek alatt új értelmet nyer a család, a testvér, a régmúlt, megint fontos érdeklődni, csevegni, leülni egy közös kávéra.

Ez már nem az a huszonévesen fiatalos együttlét (a három [hat?] kicsinek még igen), hanem az öregek remegőtérdű, magukat foggal-körömmel fiatalnak-képzelő újraegymásratalálása.

De akkor is együttlét, ami jó, még így is.

:)

Minden vélemény számít!