Nagy volt az eufória a gázai palesztinok szivében, mikor tegnap – az utolsó megszálló katona távoztával -, végleg megszabadultak az izraeli iga alól. A zsinagógaégetések forró levegőjében felmelegedve kiszaladtak a gush katifi tengerpartra felfrissülni, öten nyomban vízbefúltak a nagy nyomakodásban.
Túláradó örömükben – ki tudja miért – az újonnan létesült egyiptomi határt is megrohamozták, levegőbelődöztek, köveket hajigáltak. Az egyiptomi határőrök figyelmeztető lövéseket adtak le, nehogy má áttörjön a csőcselék. A tömeg biztos azt hitte, hogy a katonák is örömükben ropogtatják fegyvereiket, továbbnyomultak – egy halott.
Az egyiptomiak szerint palesztin puska a tettes, a palesztinok szerint egyiptomi. A golyót hiába kérdezed, nem fogja közölni, hogy örömből, vagy figyelmeztetésből lövődött-e ki, csak úgy csendben belédhatol, szivedbe fúródik, és kész.
Egyes helyeken a betonfalakat is jól megdobálták, azt sem tudva, ki van mögötte.
A múlt héten palesztin gyermekek – csak úgy szórakozásból – izraeli tankra másztak, az egyik ottmaradt, mert véletlenül eltalálta egy tanklövedék.
A tank nem játszótér!
– Gyerekek! – próbálom elképzelni feleségem dallamos hangját – Lemehettek a libanoni határra Hezbollachot dobálni, meg szír tankra mászni, de hétre itthon legyetek, mert kihűl a vacsora. Ne feledjétek: szétnézni az úton, mielőtt átmentek rajta!
Valahogy nehéz megértenem a palesztin szülőket.
erdekes iras