Legdurvább szürkék

szurke– Nem hallok rólad semmit. Miért? – kérdeztem SMS útján egyik vértestvéremet.
– Mert egy primitív alak vagyok – felelte -, aki saját magával van elfoglalva és nem lát két méternél távolabbra.
– Szomorú eset :)… – üzentem szomorúan vissza.
– Az.
– Nincs olyan élőlény, aki nem magával van elfoglalva – feleltem neki bátorítólag.
– De vannak súlyosabb esetek…
Ilyenek a Frankok, mindig különbek akarnak lenni, jóban, rosszban, mással mivel lehetne magyarázni a minden élőlényétől “súlyosabb” esetet.
Nehéz elfogadni középszerűségünket, hitegetjük magunkat, meg egymást, hogy másságunkon túl jobbak, vagy éppen rosszabbak lennénk a többitől. Tévedhetetlenek vagyunk, vagy átkosul örökké tévedők.
“Igenetek legyen igen, nemetek nem – tanultuk egykor, ezért is keressük folyton a drámai szavakat, kiegyezések helyett háborúkat indítunk magunk körül, nem akarunk belesüppedni a – titokban pedig oly gyakran áhított – arany középút langyosan mocsaras félhomályába.

Ezt a középszerű irkát is csak azért firkáltam ide, hogy a “szomorú igazság bátor kimondója” színében tetszelegve próbáljak kitörni középszerűségemből, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy éppen az ilyenfajta írások rendszeres közzététele zülleszt le a szürkeség legdurvább válfajába.
Felfigyeltél a “legdurvább” kifejezésre? Miért nem érem én be a szürkével, minek nekem legdurvább szürke?

Legdurvább szürkék” bejegyzéshez ozzászólás

  1. …szürkeség…
    az jutott eszembe, hogy nem az a nagy szám, hogy a szürkék közt fekete vagy, vagy fehér, hanem az, hogyha a szürkék közt sikerül ACÉLSZÜRKE-nek lenned – a hétköznapok által megedzettnek, akiben bízhatnak, akire számíthatnak minden körülmények között… vagy rosszul gondolom…? …mert a fent említett fehérek és feketék hamar letűnnek….

  2. viszonylag nagyon jó ez a hasonlat, én pont ilyen megbízható acélszürkének érzem magam, ezért nem tűnök le egyhamar, és ezért fújnak rám a “fehérek” (belül irigyelnek), és irigyelnek a “feketék” (belül fújnak rám)

Minden vélemény számít!