Kóser toll

Tegnap esküvőre mentünk feleségemmel, a Reuvent oktató festőnő lánya ment férjhez.
Kisebb bonyadalom támadt, mert az egyik hölgy nem volt hajlandó felmenni a zsinagóga női részlegébe, mindenáron lent akart maradni a hupá közelében, pedig világos, hogy ez teljesen törvénytelen.
Végül kivonultunk az udvarra ünnepelni, így legalább Magi is mellettem maradhatott, hisz szive mélyén ő sem akart elszakadni tőlem, csak ezt nem hozta a rabbi tudomására, megelégedett azzal, hogy lágyan a fülembe suttogta:
– Muszály elválni?
A rabbi nem talált megfelelő tollat a ketubá aláírásához, végigkérdezte a vendégeket, de hiába, nem volt senkinek olyan, amit használni lehetett egy ilyen eseményen, végül megállapította, hogy az én tollam jó. Kóser. Elkérte, félrevonult, aztán félórás várakozás után hallom, hogy kihirdeti a közönségnek, hogy az aláírás megtörtént, hol van a toll tulajdonosa, itt vagyok, mondtam, köszönöm, mondta, most már kezdődhet a ceremónia.
Csak fél órát csúsztunk a toll miatt, de belegondolni is rossz, mi lett volna, ha nem vagyok ott az íróeszközömmel. Lefújták volna az egész esküvőt, és ifjú pár nélkül, boldogság nélkül mentünk volna aludni.

Hozzászólás