Tűz

Azon az éjszakán felébredtem. A házunk melletti faiskola szinpadján szép fiatalok ejtették a táncot furcsa, bizsergető zenére. Az asszony kiugrott az ágyból, lengén odalibbent a sötét ablakhoz, kihajolt a nyári estébe és úgy halgatta a misztikus muzsikát. A szám végén taps volt, hosszú, lassan elhaló moraj, aztán újra kezdték a zenét, ugyanazt a számot. Örültem. Szerettem volna átrepülni oda, beállni a táncot lejtők közé, és félálomban táncolni reggelig. Több szám már nem volt, a táncosok lassan aludni tértek.
Másnap tűz ütött ki. A faiskola mellett begyulladt a fű, a fák, a bokrok. A gyerekek izgatottan futottak hozzám és jelentették:

– Apa, gyere nézd, tűz van! Hívjunk tűzoltót!
Az asszony telefonált, hamar megérkeztek a tűz oltói. A három gyerek odatapadt az ablakhoz és némán nézték a tűzoltást. Igazi tűz, igazi tűzoltóautó, és mindez itt, az ablakunk alatt. Igazi nyári mulatság.

Délután átugrottunk néhányan a közeli vegetáriánus falu szabadtéri koncertjére. Csalódásunkra nem jött a fuvolás és az orgonás, gitár és szájharmonika volt helyettük. Zoli elaludt, ott szuszogott a füvön, méhecskék repdestek körülöttünk.

Egy másik verőfényes nyári napon jócselekedet hajtottam végre. Igaz, hogy a benzint apu fizette, de én vezettem a kocsit Tel Aviv-ig. A vezetés is lehet micva. Szóval azért utaztunk, hogy másnap hajnalban anyuék elrepülhessenek háromhetes külföldi útjukra. Az asszony is velem jött, hogy visszafelé nehogy elaludjak a kétórás éjszakai vezetés alatt. Álmos voltam, nagyokat ásítottam, csend volt. Éreztem, ahogy a fáradtság húzza lefelé a szempilláimat. A kocsi hangtalanul gurult a sötétben, mi csendben bóbiskoltunk kettesben. És ekkor tette be az asszony az altatódalos kazettát andalító gitárzenável: „Szép csillagos az ég, elcsendesül az éj….”

Minden vélemény számít!